Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2017.01.29.

Üzent a kórházból Tahi Tóth László

Nagyon nehéz napokon van túl a Jászai Mari-díjas színész, akit múlt héten a József Attila Színházból elõadás után rohammentõvel vittek a Honvédkórházba.

Tahi Tóth László a Hattyúdal a Republic együttessel című közkedvelt darab második felvonásában egyszer csak elfelejtette a szöveget, iszonyatos fejfájás tört rá, de színészkollégái kisegítették őt, így a nézők semmit sem vettek észre ebből.

A művész felesége, Kárászy Szilvia pár nappal ezelőtt exkluzív interjút adott a %Ripost%-nak, amelyből kiderült, milyen nagy a baj. Egy korábbi stroke-ja után maradt egy vérrög a színész agyában.

"Beszél, kommunikál, de utálja ezt a kiszolgáltatott helyzetet Először is köszöni a folyamatosan érkező, biztató, érdeklődő üzeneteket, nagyon jól esik neki, hogy ennyien gondolnak rá.

Azt mondja, még egy csomó jó szerepet el akar játszani, tehát mindenképp felépül. Jövő héten derül ki minden, de mi addig is bizakodóak vagyunk

- mondta  Tahi Tóth felesége.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar hokicsoda Fehérváron, még a vesztes norvégok is csak tátották a szájukat

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

vg.hu

Senkinek sem kell a Rolex – beszakadt a svájci óraexport

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

travelo.hu

Visszanyerte szabadságát a meglőtt gólya

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya

SZTÁRDZSÚSZ

Hoppá: Méregdrága luxusautója mellett pózol legújabb fotóján Gáspár Laci

SZTÁRDZSÚSZ

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó

SZTÁRDZSÚSZ

Visszaéltek Tóth Gabi nevével, felháborító, mihez használták fel