Létrehozva: 2017.02.07.

Utolsó pénzét az unokájára költi Völgyi Zsuzsi édesanyja

Már csak pár hét, és kezében tarthatja kislányát Zsuzsi, akinek szerencsére rizikómentes a terhessége.

Völgyi Zsuzsit teljesen meghatja, hogy családja éppúgy várja a kis jövevényt, mint férje, Gábor és ő. Anyukája minden kérés nélkül már szinte mindent megvett unokájának, a babakocsitól a ruhákig.

„Édesanyám a legodaadóbb szülő és nagyszülő is – áradozott az énekesnő. – Nincs olyan nap, hogy be ne állítana valami új kis ruhácskával az első unokájának. Hihetetlen, mennyire várja, hogy megszülessen a baba. Szerintem a pici egyéves koráig semmit sem kell vennünk. Pedig kevés pénzből él, de annyira lelkes, hogy nem lehet leállítani. Imádom!”

Zsuzsiékkal a Völgyi család tagjai már most közölték, hogy bármikor elmehetnek kettesben kikapcsolódni, mert versenyezni fognak azért, hogy ki vigyázhasson a kislányra.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

travelo.hu

Mit tegyünk, ha őzgidával találkozunk a természetben?

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Mandula Ádám kiszabadult, egyre jobban aggódnak érte az emberek

SZTÁRDZSÚSZ

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

SZTÁRDZSÚSZ

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek