Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2019.05.06.

Ultimátumot adott az EDDA tagjainak Pataky Attila

Már javában készül a május végi koncertjére az EDDA Mûvek. Pataky Attila nem bízza a véletlenre, vaskezû frontember.

Pataky Attila az idő múlásával sem hajlandó lejjebb adni. Az énekes szerint a közönség megérdemli, hogy mindig a legjobbat kapja, s bár igaz, hogy már az együttes tagjai sem fiatal srácok, a profizmusukat senki nem kérdőjelezheti meg.

Attila a %RIPOST%-nak elárulta, szigorú szabályok mentén készülnek a májusi nagykoncertre.

"EDDA zúzda metál módra! Ez egy nagyon régi vágyunk volt, hogy áthangszerelve, metál stílusban adjunk elő néhány slágert”

– kezdte az énekes, aki szerint már az előkészület is egy valódi zúzdához hasonlít.

"Több mint egy éve tart a felkészülés. Fontos a helyszín, a látvány és persze a dalok. Nem tudtunk könnyen megegyezni a fiúkkal, hiszen körülbelül 230 dalunk van, abból kiválasztani a legjobb 22-t valódi harcnak bizonyult.  Megküzdöttünk, egy rövid kézitusa után aztán sikerült megegyeznünk. Kék-zöld foltok éktelenkedtek rajtunk, de legalább megszavaztuk a legjobb számokat a koncertre”

– mesélte félig-meddig viccesen Attila, aki valódi metált akar tolni május 24-én a Budapest Park színpadán, ehhez pedig, kondira lesz szükségük.

"Tesitanárnak készültem és világéletemben mozogtam, de mostanában magamon is észrevettem, hogy felszaladt néhány kiló. A rajongók általában elcsodálkoznak, hogy a korunkhoz képest milyen hatalmas energiákkal élünk a színpadon. Ez így igaz, de mindent meg is teszünk érte. A profizmusnál nincs fontosabb. Igényesek vagyunk, ezért is kell fogyókúráznunk"

Ha szeretnéd megtudni, hogy milyen ultimátumot kaptak az EDDA tagjai, olvasd el a %RIPOST% hétfői lapszámát!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mégis, miért remeg Magyar Péter keze-lába, ha szónokol?

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

mandiner.hu

Poénosan akart visszavágni Karácsony Gergely, így sikerült (VIDEÓ)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

mandiner.hu

Világbotrány: ilyen esélyei vannak az antifasiszta nőnek arra, hogy bejusson az Európai Parlamentbe

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

mindmegette.hu

Olcsó, használt műszaki cikket keresel? A Media Markt polcain is találsz majd ilyet

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya

SZTÁRDZSÚSZ

Hoppá: Méregdrága luxusautója mellett pózol legújabb fotóján Gáspár Laci

SZTÁRDZSÚSZ

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó

SZTÁRDZSÚSZ

Visszaéltek Tóth Gabi nevével, felháborító, mihez használták fel