Létrehozva: 2018.01.15.

Újabb rejtély a magyar énekesnő eltűnt rokona körül

Szörnyû napokat él át Muri Enikõ, akinek több mint egy hete tûnt el néhai nagyapja özvegye, Julika néni. Megtudtuk, a napokban egy banknál látták az idõs asszonyt.

Szerkesztőségünk több levelet is kapott az elmúlt napokban, miszerint látták Muri Enikő mostohanagymamáját, Disznósné Zai Juliannát Karcagon, akinek január 2-án veszett nyoma.

Felkerestük telefonon Julika néni lányát, Bettinát, aki, bár naponta imádkozik azért, hogy előkerüljön az édesanyja, felkészült a legrosszabbra.

„Ellentmondásos hírek érkeznek az édesanyámról” – kezdte megtört hangon a %RIPOST%-nak Julika néni lánya, Bettina, aki elárulta, éppen édesanyja gyámság alá helyezését intézte, amikor közölték vele a szomorú hírt, nyoma veszett Julika néninek.

„Múlt hét szerda óta senki nem látta. A rendőrök is mindent megtettek, de vakvágányra jutottak!

Egyszerűen nem értem, hogy hova tűnhet el fényes nappal egy idős nő, úgy, hogy senki nem látja. Utoljára a volt főnökasszonyom látta a városháza előtt, mintha a nyugdíjasok klubjába ballagott volna, ahová soha nem ért oda

– folytatta, majd hozzátette, január 12-én, pénteken kellett volna, hogy megérkezzen édesanyja nyugdíja. A pénzt azonban nem kapta meg. Mi több az idős asszony kártyája is zárolva van. Bettina értetlenül áll a történtek előtt, de azt mondja, nem a pénz érdekli, hanem, hogy épségen hazatérjen az édesanyja.

„Mindennap reménykedem, amikor megcsörren a telefonom, de felkészültem a legrosszabbra!  – mondta elcsukló hangon Julika néni lánya.

A 70 éves asszonyt továbbra is az eltűnt személyek között tartják számon. Muri Enikőt is felhívtuk, akit ugyan rokoni szálak nem kötnek az idős asszonyhoz, de szívén viseli a sorsát, hiszen Julika néni az ő megboldogult nagypapájának özvegye. Hogy mit mondott az énekesnő, elolvashatod a %RIPOST% napilap hétfői számában.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

metropol.hu

„Gáborékat hagyd békén! Neki is jár a boldogság” – Tóth Gabi válaszolt a provokálónak

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

travelo.hu

Ezeket a magyarországi kegyhelyeket látnod kell

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

ripost.hu

„Tíz százalék esélyt adtak Petinek a túlélésre” - köhögött, majd mindkét lábát amputálni kellett

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Szarvas Andi követői elárulták: a pikáns tartalmakra kíváncsiak

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondolnád: Takács Zsuzska ezt teszi Zámbó Krisztián távolléte alatt

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét