Létrehozva: 2016.06.08.

Újabb cuki kép Gombos Edina kislányáról

A lassan már egy éve a tengerentúlon élõ magyar mûsorvezetõ kislányával együtt lázasan készül a vakációra. Miranda már az elsõ bizonyítványosztásán is túl van.

Gombos Edina igencsak hálás a sorsnak, amiért kislánya tőle is örökölt valamit. Ráadásul nem is akármit. Miri még csak az első osztályt járta ki az iskolában, szorgalmával máris felkeltette tanárai figyelmét. Kitartóan tanult, rengeteget olvasott. Kemény munkájának pedig meglett a gyümölcse is.

A büszke anyuka nem is bírta magában tartani az örömteli hírt, a Facebook-oldalán kürtölte világgá kislánya sikereit.

Valamiben mégiscsak rám ütött ez a gyerek! Kitűnő, értő olvasásért aranyfokozatú díjat és oklevelet kapott az iskolában. Ehhez legalább száz könyvet kellett elolvasnia, majd mindegyik után öt kérdésre helyesen válaszolnia.

"Ezzel bizonyította, hogy valóban teljesítette a feladatot és meg is értette, amit olvasott" - írta bejegyzésében az Aktív egykori műsorvezetője, aki azt is hozzátette, különösen büszke Mirire. Hiszen amellett, hogy még csak most kezdte az iskolát, nemcsak remekel a tanulásban, mindezt még idegen nyelven is teszi.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szakíthatott az ismert magyar sztárpár

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

metropol.hu

Mélyütés, Németországba visszatérve nagyon rossz hírt kapott Marco Rossi kulcsembere

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Szőcs Reni: Remélem élvezni fogja Amélia is az első húsvétját

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Polgár Tünde kiosztotta követőit Katalin hercegné miatt

SZTÁRDZSÚSZ

Szarvas Andi követői elárulták: a pikáns tartalmakra kíváncsiak

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondolnád: Takács Zsuzska ezt teszi Zámbó Krisztián távolléte alatt