Létrehozva: 2019.03.02.

Úgy tudjuk: Titokban megnősült Curtis

Minden jel arra mutat, hogy Curtis titokban elvette szerelmét.

Curtis öt és fél hét után, február közepén hagyta el a rehabot. A drogproblémákkal küzdő sztár felismerte, hogy nagy a baj, ezért vonult be az elvonóra.

Korábban több helyen elmondta, módosult tudatállapotban tönkretette kapcsolatait, mindenkit megbántott, aki szerette. Emiatt egyszer a menyasszonya is elhagyta, ami végleg betette a kaput és észhez térítette.

Krisztike láthatóan hitt párja szavának, végig mellette állt a bajban, az internet nyilvánossága előtt többször megvédte.  És bár még messze a teljes gyógyulás, hét hónap hátra van Curtis kezeléséből, úgy tűnik, a rapper eddig állta a szavát. Nemrég kijelentette, ha sikerül talpra állnia, új életet kezd és saját családot alapít. Lehet, hogy részben már meg is történt.

A %RIPOST%-nak néhány hónappal ezelőtt arról mesélt, Krisztikével idén augusztusra tervezik az álomesküvőt, de nagyon úgy fest, hogy nem húzták odáig, titokban mondták ki a boldogító igent. Legalábbis minden jel erre utal.  Krisztike ugyanis váratlanul felvette a rapper nevét, Facebook-oldalán már Krisztike Széki néven található. De ami még ennél is szembetűnőbb, hogy a lány ujján már nem a jegygyűrűje csillog. Helyette arany karikagyűrűt visel, amit csak a házasok szoktak. A fiatalok vélhetően anyakönyvvezető előtt esküdtek meg, a lagzit később tartják meg.

Nem lepődnénk meg, ha így lenne, hiszen az utóbbi időben megjárták a poklot. Curtisnek is időre van szüksége a gyógyuláshoz és a karrierjét is meg kell erősítenie. De az biztos, hogy Krisztikével mindennek ellenére kitartottak egymás mellett és erős szövetséget alkotnak. Az internetre posztolt fotóikon látszik, mennyire boldogok együtt és Curtis lapunknak korábban leszögezte, nincs kérdés, Kriszti lesz a felesége.

 "Ha az ember annyira biztos a dolgában, mint én, minek halogatni a beteljesülést, feleségül veszem ezt a csodálatos nőt! Nyíradonyban a Borostyán Med Hotelben lesz az esküvő és a lakodalom is, melyre kétszáz főt várunk majd. Igen, meg szeretném adni a módját, mert Kriszti megérdemli, hogy álomesküvőn mondjon igent nekem erre az életre”

- mesélte boldogan a rapper, aki nem sajnálja a pénzt, hétmillió forintos lakodalmat szervez menyasszonyának. A rapper egyébként azt sem bánná, ha addigra igazi család lennének.

" A helyzet az, hogy már bele is kezdtünk a családbővítési projektbe. Részemről az is rendben van, ha hatalmas pocakkal áll majd mellettem életem szerelme, amikor összekötjük az életünket. Persze neki erről biztosan más a véleménye, de ha úgy alakul... Én remélem, már hárman leszünk az esküvőn!"- mondta boldogan Curtis, aki már el is kezdett gyakorolni az apa szerepre, a minap egyik ismerőse kisbabájával fotóztatta magát.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Hiába támadják Belgorodot, nem bírnak az ukránok az oroszokkal

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

travelo.hu

Egy magyar pilóta 12 ezer méter magasból lőtt csodás éjszakai felvételeket a Balatonról

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott