Létrehozva: 2017.05.11.

Továbbra is életmentő szívműtétjére vár a magyar sztár

Már nagyon szeretne túllenni koszorúér operációján Cintula.

De még mindig nem tud pontos időpontot, mert orvosát kinevezték kórházigazgatónak és rengeteg dolga van. Keresztes Tibor már türelmetlen, hiszen minél később kerül sor az operációra, annál később gyógyul és annál később léphet újra a dj-pult mögé.

Büszke vagyok az orvosomra, hogy ilyen sikeres – mondta a %RIPOST%-nak a lemezlovas. – Én is bízok benne, mert azt mondta, egy általa kitalált új eljárással műtene. Elég sok fellépésem kiesik, és bevallom, nagyon hiányzik már, hogy zenéljek.”

Mint azt lapunk megírta: Cintula januárban egy bírósági tárgyaláson esett össze. Húgával örökségük miatt pereskednek, és az egyik tárgyaláson úgy felidegesítette magát, hogy megállt a szíve. Kórházi kezelése után sem múltak el rosszullétei, és csak a sokadik vizsgálat után derült ki, hogy nagy a baj.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Baleset érte Reviczky Gábor színművészt

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget

vg.hu

Állampapír: jó hírt közölt Varga Mihály

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Itt a Lidl nagy dobása: ilyen még nem volt egyik hazai boltban sem!

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

SZTÁRDZSÚSZ

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek

SZTÁRDZSÚSZ

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Aleksandra elárverezi egyik kedvenc luxusholmiját