SZTÁRDZSÚSZ

„Kíváncsi voltam, kipróbáltam” – Évekig titkolta, mit tett Tóth Gabi

Tóth Gabit legutóbb botoxszozással vádolták. Az énekesnő ezért is döntött úgy, hogy tiszta vizet önt a pohárba.
  • Szerző: szbd

Nemrégiben elég csúnyán beszólt az egyik követője Tóth Gabinak. Azzal vádolta az énekesnőt, hogy botoxoltatott.

„Az úgy volt, hogy az egyik képem alatt „kedvesen” megjegyezték, hogy vajon fér-e még botox a számba” – kezdte a csalad.hu oldalra írt blogbejegyzésében Gabi, aki emiatt is döntött úgy, hogy nem titkolja tovább, és elárulja, hogy bizony négy éve kipróbálta a hialuronsavas ajakfeltöltést, de ez mostanra már teljesen felszívódott.

Tóth Gabi négy éve kipróbálta az ajakfeltöltést, ami mostanra teljesen felszívódott (Fotó: Ripost)

„Képzeljétek el, 2018-ban volt hialuronsavas ajakfeltöltésem, ami kb. nyolc hónap alatt teljesen felszívódik, vagyis eltűnik. Azt senki nem vette észre… Nem is nagyon lehetett, mert nem az volt a cél. Kíváncsi voltam, kipróbáltam és aztán elmúlt” – mondta el az énekesnő, aki rögtön hozzátette azt is, hogy esze ágában sincs botoxoltatni, ugyanis fél tőle.

„Botoxot nem hiszem, hogy valaha töltenék bárhova is, mert félek tőle. Nem akarom a karakteremet megváltoztatni, fontos a mimikám és nem akarok más bőrébe bújni„ - fogalmazott Gabi, aki hozzátette azt is, hogy mint sokan mások, ő is gyakran használ kontúrceruzát, amivel vastagabbá tudja varázsolni az ajkait.

„Igen, vannak sminktrükkök, amiket bevetek a szám hangsúlyozására, de az egy kontúrceruzával megoldható, amit nyolc éve használok.”

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?