Létrehozva: 2021.06.07.

Megható sorok, gyönyörű kislányáról mesélt Tóth Gabi

Szépen fejlődik Tóth Gabi és Krausz Gábor kislánya, Hannaróza. A büszke édesanya imádott gyermekéről mesélt.

Tóth Gabi a csalad.hu-s blogjában írt róla, hogy mióta újraindult az élet, a kislányának is kinyílt a világ. A büszke édesanya pedig csak kapkodja a fejét, hogy a pici napról napra milyen sokat fejlődik.

Gabi emlékezetes pillanatairól vallott (Fotó: Instagram)

„Az első és legfontosabb esemény, hogy kimondta a szót: anya. Nem pont így, de majdnem. Úgy hangzott: Ana, és Nana. A legcsodálatosabb hang volt, amit valaha hallottam. Mondanom sem kell, hogy az első alkalom után rikácsolva, fejhangon harsogtam, hogy „Mit mondtál, édes csalogányom? Anya kis csillaga, azt mondtad, Anya?” Kicsit meg is szeppent szegénykém, így a következő egy-két napban inkább nem mondott semmit, én meg állandóan könyörögtem: „Mondd szépen megint, Anyaaa!” Hát az én gyerekemnek senki ne mondja meg, mit csináljon… nyilván nem mondta. Aztán egyszer, amikor már feladtam, akkor újra elhagyta a csodás szájacskáját a bűvös szó” – emlékezett vissza Gabi, aki hozzátette, hasonlóan emlékezetes élmény volt számára, amikor Hannaróza először megölelte.

„Ültem a kanapén kicsit elbambulva, amikor arra lettem figyelmes, hogy Hanni engem néz. Olyan volt, mintha fürkészné az arcomat. Furcsán hangzik, de éreztem, hogy különleges dolog fog történni. A következő pillanatban a lányom határozottan elindult felém, a nyakamba borult és szorosan megölelt. Hihetetlen volt. Készült rá, megtervezte. Ez a pár pillanat egy életre bevésődött az emlékezetembe” – tette még hozzá az énekesnő.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

mandiner.hu

Puzsért is felhívta Bohár Magyar Péter ügyében (Videó)

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Szabi, a pék 12 legjobb péksüteménye húsvétra: ezekkel a receptekkel garantált a siker

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondolnád: Takács Zsuzska ezt teszi Zámbó Krisztián távolléte alatt

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét