Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.05.10.

„A tanácsod dugd fel, nem kérem” – Tóth Andi új dalában szólt be Tóth Gabinak

Tóth Andi vadiúj dallal rukkolt elő a hétvégén. Az Állj című nóta egyik sora több rajongó szerint az énekesnő névrokonának, Tóth Gabinak szól.

Rögtön a felkapott dalok közé került a YouTube-on Tóth Andi legújabb szerzeménye! Az Állj című dal még a hétvégén debütált, azóta azt találgatják többen, vajon a nóta egyik sora Tóth Gabinak szól-e?

Évek óta dúl a cicaharc Tóth Andi és Gabi között (Fotó: Instagram)

„Nem segített senki, most jön mindenki, a tanácsod dugd fel, nem kérem„ – énekli Andi.

Mint ismeretes, már évek óta dúl a harc Andi és Gabi között, aminek pontos okai nem igazán ismertek. Annyi derült ki eddig, hogy Gabi több alkalommal is üzenetet írt Andinak, ezekben javaslatokkal, tanácsokkal próbálta ellátni a nála fiatalabb énekesnőt, ez azonban nem igazán tetszett Andinak. ”Leírtam a tanácsaimat és olyan reakciót kaptam Anditól, amire őszintén nem számítottam” – árulta el még februárban Gabi, aki ezután még kétszer ráírt Andira, hiába, ugyanis választ azóta sem kapott.

Vajon a frissen debütált dala egyik sora lenne Andi válasza Gabi üzeneteire?

Ez is érdekelhet

origo.hu

Budapesti luxusüzlet-rablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

magyarnemzet.hu

Meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement társalapítója, Azahriah menedzsere

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Mondjanak értem egy imát" - Daganatos a gyászoló Edina, aki már két gyermekét is eltemette

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya

SZTÁRDZSÚSZ

Hoppá: Méregdrága luxusautója mellett pózol legújabb fotóján Gáspár Laci

SZTÁRDZSÚSZ

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó

SZTÁRDZSÚSZ

Visszaéltek Tóth Gabi nevével, felháborító, mihez használták fel