Létrehozva: 2018.01.18.

Több mint három évet kaphat Kozso

Kozso rosszul zárta az elõzõ évet, de úgy fest, a 2018-as is tartogathat számára kellemetlenségeket.

Miközben Kozso közösségi oldalán mosolyogva számol be szakmai és magánéleti sikereiről, arról mélyen hallgat, hogy most már nemcsak áramlopással , de kényszerítéssel is megvádolták.

A szakemberek szerint a zenész Zöld Teknős nevű teaházában 2016-ban nagyüzemű áramlopás történt, de ezt máig tagadja az énekes és annak menedzsere is.

Ám a Story Magazin szerint már nem csak emiatt kell felelnie Kozsónak.

A lap megtalálta azt a volt alkalmazottat, akit állítólag Kozso arra kényszerített, hogy változtassa meg az ellene tett tanúvallomását. 

A lány a hatósághoz fordult, és védett tanúvá vált, majd nemrég az ügyészség helytállónak tartotta a vallomását, így "kényszerítés hatósági eljárásban bűntettének kísérlete" miatt is gyanúsított lett a zenész.

Jelen állás szerint, ha minden vád megáll Kozsóval szemben, több mint három év letöltendő börtönre és hatalmas pénzbüntetésre számíthat.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szakíthatott az ismert magyar sztárpár

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

metropol.hu

Mélyütés, Németországba visszatérve nagyon rossz hírt kapott Marco Rossi kulcsembere

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Szőcs Reni: Remélem élvezni fogja Amélia is az első húsvétját

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Polgár Tünde kiosztotta követőit Katalin hercegné miatt

SZTÁRDZSÚSZ

Szarvas Andi követői elárulták: a pikáns tartalmakra kíváncsiak

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondolnád: Takács Zsuzska ezt teszi Zámbó Krisztián távolléte alatt