Létrehozva: 2016.10.20.

Tizenöt év után költözött össze újra a fiával Szellő István

A népszerû tévés és egyetemista fia úgy élnek együtt, akár a jó barátok.

Tizenöt év után él együtt újra Szellő István és a legnagyobb fia, Andris. A híradós egykeként nőtt fel, így sosem gondolta volna, hogy egyszer négy gyermeke lesz, az élet azonban másként hozta.

A húszéves András az egyetem miatt lakást szeretett volna bérelni, de ez nem jött össze. Apa és fia ekkor döntöttek úgy, hogy akár együtt is élhetnének, hiszen István egy hatalmas lakásban lakik, ahol bőven akadt hely a legnagyobb fiúnak. Bár eltérő az életritmusuk, nem zavarják egymást, és csupán apróságokon szoktak összevitatkozni.

"Egyszer épp főzni akartam, és bevallom, én szeretek és tudok is főzni, nem úgy, mint apa, rám is szólt, hogy ez a konyha nem főzésre való, ne szentségtelenítsem meg.

Máskor meg azon húzta fel magát, hogy bent felejtettem a ruhákat a mosógépben, és alaposan összegyűrődtek.

Ilyen apróságokat leszámítva jól megvagyunk. Akinek eszébe jut, az viszi le a szemetet és az vásárol be" - árulta el Andris a Story magazinnak.

Bár Andris már felnőtt, István mégis mindig tudni szeretné, hol jár és mikorra ér haza. Rájött, ugyanúgy aggódik fiáért, mint a saját édesanyja őérte. Ennek ellenére a viszonyuk laza és békés, István úgy érzi, még mindig sikerül egy nyelvet beszélnie a gyermekeivel, akik ezért megbíznak benne és olyan dolgokat is elárulnak, amiket egyébként nehezen mondanának el.

Andris büszke az édesapjára, habár volt időszak, amikor bántották őt miatta, de a fiú számára felbecsülhetetlen büszkeség, amikor valaki rájön, hogy ő Szellő István fia.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A Házasság első látásra sztárja meglepő titkot árult el a férjéről - videó

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

metropol.hu

Mélyütés, Németországba visszatérve nagyon rossz hírt kapott Marco Rossi kulcsembere

vg.hu

Brutális felvételek kerültek elő a moszkvai terrortámadás megkínzott vádlottjairól

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

vg.hu

Rákay Philip reagált a Most vagy soha! második hétvégi nézőszámára

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

Elismerésre méltó átalakulás: 33 kiló mínusszal ma már boldogan néz tükörbe Adrienn

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Szőcs Reni: Remélem élvezni fogja Amélia is az első húsvétját

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Polgár Tünde kiosztotta követőit Katalin hercegné miatt

SZTÁRDZSÚSZ

Szarvas Andi követői elárulták: a pikáns tartalmakra kíváncsiak

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondolnád: Takács Zsuzska ezt teszi Zámbó Krisztián távolléte alatt