Létrehozva: 2017.07.01.

Tizenhárom év után találkozott először a nagymamájával Benji!

A fiatal tehetség több mint egy évtizede nem látta a külföldön élõ nagymamáját, most végre pótolták az elmaradt idõszakot.

Benji élete nem csak a zenei karrierje miatt tér el kortársaiétól, de magánéletében is komoly érdekességek kísérik. Bár Budapesten született, de a szülei a vietnámi Saigon városából érkeztek Magyarországra.

Édesanyja és édesapja itt találkoztak, és a szerelmükből született meg az énekes és öt évvel fiatalabb öccse, Gábor. A szülők költözésével a rokonok nagy része mellett Benji nagymamája is a kikötővárosban maradt, és ott élték tovább életüket. Benji tizenhárom év után júniusban harmadjára látta újra nagymamáját.

„Lehet furcsán hangzik, de nekem mindig is természetes volt, hogy a rokonaim nincsenek velem és az, hogy nem látogatom meg őket rendszeresen, mint a magyar barátaim. Bevallom, nagyon vártam, hogy végre láthassam a nagymamám és a többi rokonom" – mondta el a %RIPOST%-nak Benji, aki most az édesapjával és az öccsével repült külföldre.  

"Ez azért is volt nagyon izgalmas, mert az öcsém, Gábor most lesz tizennégy éves és amikor először járt kint, még egyéves is alig volt. Neki így ez egy még különlegesebb élménynek számított.”

Benji júniusban két hetet töltött az ázsiai országban, ahonnan hazaérve karrierje egy újabb nagy élménye várta, a Volt Fesztivál nagyszínpadán, a II. Petőfi Zenei Díj gáláján lépett fel.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Úgy tette vissza a leszakadt lökhárítót, ahogy senki, a végén jött a zseniális slusszpoén - videó

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

life.hu

Bevállalós technikával küzdött a betegségével Katalin hercegné

ripost.hu

„Csontsovány kislány lettél” - Durva kritikákat kapott Szabó Zsófi legújabb fotói miatt

mandiner.hu

Ennél az agyzsibbasztó szellemi igénytelenségnél még Magyar Péter is jobb – ez a helyzet, sajnálom

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

travelo.hu

Új vonat a török látványosságok mentén

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

„Soha többé nem akarlak látni” – durva balhé tört ki a Házasság első látásra műsorában

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

"Bomba Istennő" – megőrülnek a férfiak Kiszel Tünde dekoltázsáért

SZTÁRDZSÚSZ

Molnár Nini spórolásra biztatja az embereket: „Ne add fel idő előtt”

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya

SZTÁRDZSÚSZ

Hoppá: Méregdrága luxusautója mellett pózol legújabb fotóján Gáspár Laci