Létrehozva: 2016.07.06.

Titkokat árult el szüléséről a TV2 sztárja

Habár a magyar énekesnõ nem szívesen enged bepillantást magánéletébe, a Riposttal mégis kivételt tett, és õszintén vallott áldott állapotáról.

Hiába próbálta eleinte titkolni várandósságát Péter Szabó Szilvia, környezete előtt rögtön lebukott. A Nagy Duett nyertese sugárzik a boldogságtól. Úgy érzi, első gyermekét várva, végre minden a helyére került az életében.

„Fantasztikusan érzem magam a bőrömben. Boldog vagyok, és tele vagyok energiával. Szerencsére van munka bőven, de ez egyáltalán nem megterhelő a számomra, még a pocaklakóval együtt sem.

Imádom a munkám, ezáltal biztos vagyok benne, hogy a kislányom is nagyon boldog, amikor a színpadon vagyok.

– kezdte a %RIPOST%-nak az énekesnő, aki azt is elmondta, tudja, hogy számtalan anyuka dönt úgy, otthon hozza világra gyermekét. Szilvi azonban más állásponton van. Teljesen biztos abban, hogy kórházban fog szülni. Nekünk azt is elmondta, miért.

„Tudom, hogy vannak, akik szeretik az otthonszülést, de én aggódnék. Nem mondom, hogy jó, vagy nem jó, vagy, hogy veszélyes, mert sosem próbáltam.

Én biztos, hogy nyugodtabb leszek a kórházban, ahol az orvosok mindenre fel vannak készülve, ha ne adja Isten, bármi komplikáció is fellépne.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tragikus hír érkezett a kávéról

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

mandiner.hu

Puzsért is felhívta Bohár Magyar Péter ügyében (Videó)

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

vg.hu

Brutális felvételek kerültek elő a moszkvai terrortámadás megkínzott vádlottjairól

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Polgár Tünde kiosztotta követőit Katalin hercegné miatt

SZTÁRDZSÚSZ

Szarvas Andi követői elárulták: a pikáns tartalmakra kíváncsiak

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondolnád: Takács Zsuzska ezt teszi Zámbó Krisztián távolléte alatt

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget