Létrehozva: 2019.09.30.

Tisztára mossák barátai Stadler József nevét

Hiába telt el már két év, barátai nem hagyják annyiban a dolgot.

November 21-én lesz két éve, hogy Stadler József elhunyt. A juhászból lett milliárdos vállalkozó hatvanhat éves korában kapott súlyos agyvérzést.

Stadler a rendszerváltás utáni Magyarország ikonikus figurája volt, szülőfalujában, Akasztón stadiont épített. Életében többször meggyűlt a baja az igazságszolgáltatással, többször börtönben is ült, halála előtt a stadionját is elvesztette. Barátai szerint azonban Stadler nem volt vétkes, ezért nem adják fel, tisztára akarják mosni nevét.

Dokumentumokkal és egy hosszú videó felvétellel tudjuk bizonyítani, hogy Józsi ártatlan volt. Az ügyvédnél hagytuk megőrzésre ezeket, hogy még véletlenül se tűnjenek el. A Stadler Alapítvány jelenleg a bíróság döntését várja, ugyanis szeretnénk visszakapni a stadiont is. Ha a jó Isten is úgy akarja, Józsi halálának 2.évfordulójára már a stadionban fogunk megemlékezni” – mondta György, aki szerint Akasztó szegényebb lett barátja nélkül.

Mindig van virág a sírján. A környező településekről is érkeznek emberek, hogy kilátogassanak hozzá a temetőbe” – fejezte be.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

magyarnemzet.hu

„A City legyőzi az Arsenalt, de bajnok egyik csapat sem lesz”

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

travelo.hu

Videó: Debrecenből elindult az első olyan járat, mellyel a világ számos pontja válik elérhetővé

ripost.hu

Olyat találtak az ellenőrök az egyik KFC konyhájában, azonnal bezáratták

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott