Létrehozva: 2017.09.05.

Tinilányok tesznek szexuális ajánlatot Nagy Ferónak

Még mindig megbolondulnak a nõk Nagy Feróért. Egyre fiatalabb lányok rajonganak a Pappa Pia sztárjáért.

Nagy Feró igazi rocker, de még ő is elcsodálkozik, hogy milyen sikert hozott számára a nemrég bemutatott mozifilm, a Pappa Pia.

A zenész soha nem tagadta, hogy odáig van a nőkért, de arra mindig odafigyelt, hogy ne bántsa meg feleségét, aki régóta kitart mellette.

Feró a Lokálnak elmondta, hiába nem csábulna el, néhány rajongót nem lehet visszatartani, ajánlatokkal ostromolják a sztárt.

"Érdekes, hogy inkább a fiatalabb korosztályból jönnek, és bizony vannak, akik már-már konkrét ajánlattal érkeznek...Nemrégiben egy 18 éves lány jött oda hozzám az egyik koncert után. Aláírást akart és fotót készíteni velem, miközben ódákat zengett arról, hogy mekkora rajongóm.

Puszival akart elköszönni, mondtam, hogy ebben még nincs semmi, de a puszi egészen a torkomig csúszott.

Bár férfiként nagyon szimpatikus, hogy unokám korabeli lányok érdeklődnek utánam, mindig is azt mondtam, hogy nem használhatom ki a rajongóimat semmilyen módon, főleg ha a sárga földig itták le magukat

– mondta Feró, aki 37 éve él boldog házasságban.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

"Eredeti cicije van?" – kikérdezte barátja a Házasság első látásra szereplőjét

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

Nem állnak ki Varga Judit mellett + videó

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

mandiner.hu

Putyin elmondta, hogy megtámadná-e Európát

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

8 szuper töltött tojás, amit kár lenne kihagyni húsvétkor!

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott