Létrehozva: 2015.11.26.

Tilla: A halott apám egy rántott hús

Till Attila képtelen túljutni édesapja néhány hónappal ezelõtti elvesztésén. Úgy érzi, hogy az apja szelleme még mindig vele van, sokszor az ételekben is.

Fiatalkorában rengeteg fejfájást okozott szüleinek Till Attila. Az első első buliélmények pedig annyira elvették az agyát, hogy 18 éves korában már el is költözött otthonról. A TV2 műsorvezetője azt mondja, hogy semmi másra nem vágyott akkoriban csak a szabadságra.

Nem volt kedvem beszámolni arról, hogy mikor jövök haza; azt akartam, hogy ők igazodjanak hozzám. El kellett jönnöm, mert bennem volt a boogie

- mesélte a hot! magazinnak a sztár, aki azt is elmondta, hogy kifejezetten örül annak, hogy az ő gyerekei nem úgy bánnak vele, ahogy anno ő a szüleivel viselkedett.

 

Tegnapi ruhám (modell pózban bemutatva:))) tervező: @robertmaar Stylist: @lindaholdampf

Szerző: Till Attila hivatalos oldala2015. november 23.

Mindezt pedig már jóvá sem teheti, hiszen májusban komoly tragédia érte a folyamatosan vidám, pörgős életet élő műsorvezetőt, amikor édesapja elhunyt. Ezt azóta sem volt képes elfogadni vagy egyáltalán feldolgozni.

Azt mondja, hogy sokszor teljesen váratlan pillanatokban tör rá a gyász. Például főzés közben, ugyanis vasárnaponként mindig együtt ebédelt a család. A műsorvezető most úgy próbálja pótolni apja hiányát, hogy olyan ételeket süt vagy főz, amik édesapjára emlékeztetik.

Egy nomád indián rituálé szerint azt kell, hogy mondjam, hogy a halott apám egy rántott hús. Jézus mondatait, hogy a kenyér az én testem, a bor az én vérem, maximálisan megértettem. Amikor sütöm a rántott húst, apámat sütöm. A paradicsomleves az apám vére.

Legutóbb akkor tört édesapja hiánya, amikor az első Sztárban sztár adásra készült. Ugyanis papája minden show után büszkén újságolta a környéken, hogy az ő fia olyan, mint egy filmsztár, és senkin sem áll úgy az öltöny, mint Tillán. 

"Iszonyú erősen éreztem, hogy már nincs, aki ezt mondaná rólam. Ahogy egy szülő tud rajongani, az megszűnt. Döbbenetes volt... Ott álltam, leizzadva, elfelejtettem a szövegemet. Nem hittem el, hogy ilyen megtörténhet. Hogy az apám szellemével kellett küzdenem.

Arra gondoltam: "Mi ez, a Hamlet? Itt küzdök apám szellemével, és mindjárt kinyílik a kapu." Majdnem sírtam, olyan szinten vágott mellbe, ahogy megjelent.

Úgy láttam őt, mint a Star Wars végén, mikor megjelennek a halott jedik hologram formájában"

- zárta a gondolait Tilla, aki szerint csak megszokható a gyász, ugyanis mire feldolgozná az ember, addigra már ő hal meg.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

hirtv.hu

Megfenyegette egy baloldali aktivista a kormánypárti képviselőket a Parlamentben

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

astronet.hu

Április havi horoszkóp: nagy felismeréseket tehetünk

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Mandula Ádám kiszabadult, egyre jobban aggódnak érte az emberek

SZTÁRDZSÚSZ

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

SZTÁRDZSÚSZ

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek