SZTÁRDZSÚSZ

Till Attila: Minden karácsonykor túlköltekezünk

A TV2 sztárjának ez az első olyan karácsonya, amikor nem az utolsó pillanatban rohan beszerezni családja számára az ajándékokat.
  • Szerző: Ripost

A lakás gyönyörűen fel van díszítve, ami nem csak Till Attila felesége, Krisztina, hanem fiai érdeme is.

"Igaz, Andor, a legnagyobb fiam már 19 éves, de a legkisebb még levelet ír a Jézuskának, szeretnénk minél tovább megtartani az illúziót az angyalokról és az ajándékok érkezéséről. Azt bevallom, idén is túlköltekeztük magunkat. Pedig minden évben megfogadjuk, hogy figyelünk erre. De olyan jó látni ahogy csillog a szemük, miközben bontogatják a csomagokat és hallani, ahogy felkiáltanak, jaj éppen erre vágytam. Ugyanakkor ők saját készítésű ajándékokkal lepnek meg bennünket, aminek megint más az értéke”

– mondta a %%-nak Tilla.

Tilla még az utolsó pillanatig is dolgozott, de arra nagyon ügyelt, hogy ami az ő dolga a karácsonyi teendők közül, az készen legyen.

„Előre hoztuk a Sztárban Sztár+1 kicsi karácsonyi adását, így most nem volt rohanás. Mi heten üljük körül az asztalt, amióta meghaltak a szüleim, már Kriszta és én vagyunk a motor, nálunk gyűlünk össze" – folytatta Tilla.

"Igazából azóta lettem igazi felnőtt. Így kiveszem mindenből a részem. Mivel nálunk évek óta egy laza halvacsora a menü, így én készítem a halászlevet, a feleségem pedig a rántott pontyot, majonézes burgonyával."

A mi családunk nagyon összetartó és nagyon szeretjük egymást, ezért a karácsony fontos ünnep nálunk.

Tillának az is nagyon fontos, hogy ismertségét jótékonysági célokra fordítsa. Szerinte minden híres embernek ezt kellene tennie. Ezért is örült, hogy Liptai Claudiával játszhatott az 50 milliós játszmában.

"Mindketten egy-egy alapítványnak szerettünk volna pénzt nyerni Majkától"- folytatta a TV2 sztárja.

"Én még a Tiszta szívvel című filmem forgatásakor ismertem meg a Kézenfogva Alapítvány munkáját, akik fogyatékkal élő embereken segítenek. Ezért szerettem volna jó sok pénzt szerezni nekik a műsorban. Claudiával egyébként nagyon jól kiegészítjük egymást, míg ő a színházas dolgokban jó, én a filmes világban vagyok otthon. Persze Majka hozta a szokásos formáját, próbált minket félrevezetni, de nem hagytuk magunkat."

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?