Létrehozva: 2015.11.28.

Teljesen kiközösítik társai az X-Faktor sztárját - Videó

Tóth Andi bárhogy is szeretne, képtelen beilleszkedni új iskolai környezetébe, osztálytársai ugyanis egészen más személyiségûek. A 16 éves énekesnõ így kedvetlenül vesz részt az órákon, és alig várja, hogy dalain keresztül megmutathassa igazi önmagát.

Élete eddigi legpörgősebb időszakát éli Tóth Andi, aki nemrég az RTL Klub saját gyártású sorozatában, a Válótársakban kapott szerepet. Az X-Faktor egykori felfedezettje a forgatások mellett ráadásul stúdióba is vonult, ahol felvette első saját dalát.

Andi a Reflektorban mesélt felgyorsult életének pillanatairól, és azt is elárulta, hogy vadiúj dinamikus rockdala igazán tükrözi a személyiségét. Õ ugyanis nem az a fajta lány, aki rózsaszín ruhában kergeti a pillangókat, inkább eltapossa azokat.

Épp emiatt gyűlik meg a baja a beilleszkedéssel abban az iskolában, ahova szeptemberben kezdett járni. Hiába próbálkozik ugyanis, képtelen megtalálni a közös hangot társaival, akik teljesen máshogy látják a világot, ráadásul más kultúrában is nevelkedtek.

A többi gyerek valahogy egészen más, mint én. Nyilván ők pestiek, én meg nagyváradi. Én csendesebb vagyok, ők viszont ordibálósabbak

- vallotta a Reflektor kamerája előtt a 16 éves énekesnő, akinek zsebéből a múltkor tetemes összeget csaltak ki az interneten.

De ismert emberként azért így is jobban viselheti a kitaszítottságot, mint egy átlag gimis, hiszen neki ott van a zene és a karrierje, amiben megtalálhatja magát. A kollégák pedig remekül pótolják az osztálytársak hiányát.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

life.hu

Most lehet félnivalója Tom Cruise-nak: lánya, a 18 éves Suri boríthatja a bilit

vg.hu

Ezen múlhat az újabb benzinárstop – közölte a KSH a régiós üzemanyagárakat

ripost.hu

Kőgazdag Aurél 20 éves lett: Nyomasztja a családalapítás

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

ripost.hu

Elsóztad a levest? Ezt az egy trükköt jegyezd meg, mert megmentheted az ételt vele

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Felfoghatatlan gyász: Meghalt a Harry Potter és a Star Wars sztárjának felesége, hatalmas a fájdalom

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Mandula Ádám kiszabadult, egyre jobban aggódnak érte az emberek

SZTÁRDZSÚSZ

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

SZTÁRDZSÚSZ

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek