Létrehozva: 2018.04.03.

Teljesen eláztatták kollégái a népszerű rádióst

A 103.9 Sláger FM mûsorvezetõje korán reggel még arról nosztalgiázott, hogy milyen szép idõk voltak azok, amikor a nagypapája szódás szifonnal locsolta meg húsvét reggelén. A mûsorvezetõ azonban nem számított arra, hogy kollégái szó szerint felelevenítik számára ezt az emléket.

A húsvéti hosszú hétvége is terítékre került ma a Sláger Reggelben Pordán Petránál, Abaházi Csabánál valamint a két jómadárnál,  Bárdosi Sándornál és Növényi Norbertnél. Így arra is fény derült, hogy Petrát meglocsolták a tegnapi nap folyamán.

"Meglocsoltak a hétvégén, persze, de ez meg sem közelítette azt, amikor annak idején a nagypapám szódás szifonnal locsolt meg húsvétkor. Az volt az igazi locsolás. Egyúttal örök emlék számomra, ahogy akkor tartottuk ezt a néphagyományt" – emlékezett vissza a régmúltra Petra, aki azonban nem számított arra, hogy férfi kollégái igyekeznek majd ugyanolyan emlékezetessé tenni a locsolkodást, mint amilyen meghatározó volt az gyerekkorában.

"Annyit emlegetted a múltat, hogy arra gondoltunk, kicsit megidézzük neked a régi időket" – kezdte Abaházi Csaba, míg Norbi és Sanyi lefóliázták a padlót. "Mindenki a saját habitusához mérten készült arra, hogy meglocsoljon. Norbi egy kis vödör vízzel, Sanyi visszafogottan egy kis kölnivel, én azonban hoztam egy szódás szifont, hogy igazán hűek legyünk a régi emlékeidhez" – mondta Abaházi Csaba, aki a két jómadárral együtt gondosan meglocsolta Petrát, aki egyáltalán nem bánja, hogy kollégái így "elbántak" vele.

"Nem terveztem, hogy bőrig ázok ma reggel, pláne nem a stúdióban, de értékelem a gesztust, hogy készültek és mindenképp szerettek volna meglocsolni. A szódás szifonnal való locsolást azért szívesen kihagytam volna" – árulta el Pordán Petra, aki a történtek után sokáig szárítkozott.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szoboszlai kezdett, de a Liverpool nem tudott csodát tenni az Európa-ligában

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

mandiner.hu

Lázár János Magyar Péter hangfelvételéről: „Az ígéret egy atombomba volt, egy vízipisztoly lett belőle”

ripost.hu

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

mandiner.hu

„Miért akarnánk, hogy egy ilyen játékos a padon üljön?” - a Liverpool szurkolói elmondták, mit gondolnak Szoboszlai Dominikról (VIDEÓ)

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 18.: a Rák megkönnyebbül, a Vízöntő elszánt

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

SZTÁRDZSÚSZ

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek

SZTÁRDZSÚSZ

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Aleksandra elárverezi egyik kedvenc luxusholmiját