Létrehozva: 2018.07.10.

Tehetetlenek az orvosok: nem tudják, mi a baja a magyar sportolónak

Titokzatos kór támadta meg a kilencszeres világbajnok szervezetét. Így érzi most magát.

Fekete László korábban tisztázatlan eredetű kézsérüléssel szenvedett, egyik napról a másikra olyannyira legyengült a keze, hogy szinte már felemelni sem tudta. Orvostól orvoshoz járt, de nem tudták megfejteni a betegség okát.

"Ma már olyan nyolcvanszázalékosnak érzem magam. Azóta sincs diagnózis, de szerintem az évtizedek alatt hurcolt ötszáz kilós súlyok miatt sérültek meg az idegek a csigolyáimnál, ami akár nagyobb gondot is okozhatott volna. Akár bénulást is, de hála az égnek, nem így történt.

Az orvosok is csak tippelgettek, mondtak sokfélét, de előbbre nem jutottunk. Az öngyógyítás csodáját éltem meg, csak az a baj, hogy ez egy nagyon lassú dolog volt, négy évig tartott

"Felgyógyultam, de nem az orvosoknak hála. Az emberi szervezet csodája, meg persze, a fanatizmusomé" – mondta el a Blikknek a kilencszeres világbajnok erősportoló, aki legyengült keze ellenére sem hagyta el magát.

Gyötörtem magam, háromszáz kilós súlyokkal edzettem. Gyakorlatilag egy csoda, hogy így felgyógyultam, és majdnem olyan formában vagyok, mint korábban.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elszabadult makákók miatt új rendőri egységet hoztak létre Thaiföldön

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Szabi, a pék 12 legjobb péksüteménye húsvétra: ezekkel a receptekkel garantált a siker

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Szoboszlai kiakadt, nem avatták be egy fontos döntésbe

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Szarvas Andi követői elárulták: a pikáns tartalmakra kíváncsiak

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondolnád: Takács Zsuzska ezt teszi Zámbó Krisztián távolléte alatt

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét