Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2018.08.16.

Te is beköltözhetsz: Luxusotthonát árulja a magyar rocksztár

Kiss Endi eldöntötte, megválik pesti otthonától és a vidéki életet választja.

Kiss Endi sokat dol­go­zott az elmúlt huszonöt évben, így érthető, ha sze­retné végre le­aratni a mun­kája gyü­möl­csét.

A dobos imádott Budapesten élni, a koncerteken kívül ki sem mozdult a fővárosból, még a jogosítványt sem szerezte meg eddig.

Most azonban úgy fest, hamarosan szüksége lehet rá, hiszen árulja az angyalföldi lakását és időközben Sződligeten felépítette első saját családi házát.

De ami sokaknak jó hír lehet, hogy a 96 négyzetméteres, egyedi berendezésű legénylakás még nem találta meg új tulajdonosát, így bárki pályázhat rá - 73 millió forint ellenében.

A rocker tehát a Balaton mellett kezdett új életet, de mindenkit megnyugtat, esze ágában sincs lassítani a tempón, csak egy régi álmát váltotta valóra.

"Rengeteg elfoglaltságom van a nyáron. Folyamatosan fellépünk a fiúkkal, építkeztem, és a gyerekekkel is sok időt töltünk együtt. Na, nem panaszkodom, imádom a pörgést, csak néha olyan érzésem van, mintha mindent egyszerre kéne csinálni. Napközben füvet nyírok, aztán fellépésre megyek, de kezdem megszokni a vidéki életet".

– árulta el Endi.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

travelo.hu

Egészen őszig zárva tart az ország egyik legmagasabb pontján fekvő turistaház

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya

SZTÁRDZSÚSZ

Hoppá: Méregdrága luxusautója mellett pózol legújabb fotóján Gáspár Laci

SZTÁRDZSÚSZ

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó

SZTÁRDZSÚSZ

Visszaéltek Tóth Gabi nevével, felháborító, mihez használták fel