Létrehozva: 2017.01.26.

Tahi Tóth László felesége friss információkat árult el férje állapotáról

Nagy a baj, az orvosok sem tudják még, mi okozta Tahi Tóth László betegségét.

Az első hírek szerint vérkeringési problémák miatt lett rosszul a színpadon a Jászai Mari-díjas színész, de most kiderült, sokkal nagyobb a baj.

Felesége, Kárászy Szilvi exkluzív interjút adott a %RIPOST% napilapnak.

Otthon, a József Attila Színház egyik munkatársától tudta meg Tahi Tóth László felesége, hogy férje rosszul lett a színpadon. Kárászy Szilvia zongoraművész akkor még nem gondolta, mekkora a baj. De amikor elmondták neki, hogy szeretett férje összevissza keverte a szavakat, kollégái segítették ki, hogy a nézők ne vegyenek észre semmit, sejtette, többről van szó múló rosszullétnél.

„Nekem először ennyit mondtak, hogy iszonyatos erős fejfájás tört rá - sóhajtott nagyot a művésznő, aki huszonegy éve él hatalmas boldogságban a legendás színésszel. - Bevett rá egy fájdalomcsillapítót, és színészkollégái segítségével végig tudta csinálni az előadást, még a tapsrendnél is ott volt. Utána megvizsgálta a színház ügyeletes orvosa, aki viszont rögtön mentőt hívott hozzá, így vitték be a Honvéd kórházba. Nagyon büszke vagyok rá, hogy ilyen panaszokkal is végigjátszotta a darabot.”

Kárászy Szilviának nagyon nehéz éjszakája volt, az influenzajárvány miatt pedig csak külön engedéllyel látogathatja férjét.  

„Igyekszem, amikor csak lehet, de minimum napi kétszer bemenni Lacihoz - mondta a %RIPOST% napilapnak a művésznő. „Lemondtam minden programomat, fellépést, mert most Laci gyógyulása a legfontosabb. Sajnos a vizsgálatok kimutatták, hogy nagy a baj, egy ér nyomhatja az agyat. Férjemnek volt korábban egy stroke-ja, lehet, abból maradt vissza valami, ezért átszállítják az Idegtudományi Intézetbe. Ott a specialisták, reméljük, hamar kiderítik, mi a baj.”

Szilvia még annyit tett hozzá, kedvese nagyon nehezen viseli a kiszolgáltatottság érzését, de az mindig megmelengeti a szívét, hogy idegenek, rajongók, kollégák küldik neki a jókívánságokat.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy a baj: Oroszország és Izrael a háborúról tárgyal

origo.hu

Alig takarja valami Tolvai Reni hatalmas melleit

borsonline.hu

12 évente történik ilyen: hatalmas gazdagság vár három csillagjegyre

vg.hu

Már csak a csoda segíthet: Varga Mihály rossz hírt közölt a nyugdíjasokkal – lehetett sejteni, hogy ez lesz

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

hirtv.hu

Bíró Ada nem létezik és mégis műsort vezet + videó

origo.hu

Szexképek kerültek fel az internetre Taylor Swiftről

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

ripost.hu

Alig lehet ráismerni Magyarország korábbi ünnepelt sztárjára - fotók

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Aurél 20 éves lett: Nyomasztja a családalapítás

SZTÁRDZSÚSZ

„Nem akarom túlnőni Lacit” – Lukács Laci miatt nem akarta vállalni a Kincsvadászokat a Tankcsapda dobosa

SZTÁRDZSÚSZ

Nem kertelt Kőgazdag Metta, megmondta a véleményét a Next Top Model Hungaryról