Létrehozva: 2021.04.11.

Alig várta, hogy beoltsák: Ezt a vakcinát kapta Szulák Andrea

Szulák Andrea szeretné a nyarat már szabadon és leginkább a munkával tölteni.

Szulák Andrea is megkapta az első oltását, aminek nagyon örül, de még nem nyugodott meg.

Szulák Andrea megkapta az első oltást
Fotó : Markovics Gábor / Ripost

A színész-énekesnő egyre nyomasztóbbnak találja a helyzetet, mert míg tavaly ilyenkor alig voltak koronavírusos ismerősei, mára sokan elkapták, vagy jelenleg is betegek, de sajnos voltak, akik bele is haltak a betegségbe.

Andrea szerint, most kell még kitartani és oltakozni, hogy nyárra újra szabadok lehessünk. Szerencsére az énekesnő, már túl van az első oltáson és várja a következőt, ám amíg nem adják be neki, csak vásárolni megy el otthonról, nem szeretné kísérteni a sorsot.

„Az orosz vakcinát adták be, nem válogattam, bármi megfelel, ami megvéd és visszaadja a szabadságunkat. Nem tapasztaltam mellékhatásokat. A legfontosabb, hogy mihamarabb megkapjam a másodikat is és újra elinduljon az élet!” – mondta Szulák Andrea, aki nyáron már dolgozni szeretne.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elképesztő, hogyan szállította rakományát egy autó a 3-as úton, ilyet még a Magyar Közútnál se láttak - videó

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

vg.hu

Ő Bíró Ada, a köztévé új mesterséges intelligencia műsorvezetője

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

vg.hu

Ennek sokan örülni fognak: újabb hazai nagyvárosban nyitott éttermet a McDonald’s

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

mindmegette.hu

Olcsó, használt műszaki cikket keresel? A Media Markt polcain is találsz majd ilyet

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Oroszországban élhet az OBI tulajdonosa, aki 6 éve tűnt el rejtélyes körülmények között

ripost.hu

Drámai dolog történt a vonaton: sikoltozva kért segítséget gyermekéhez az anya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Visszaéltek Tóth Gabi nevével, felháborító, mihez használták fel

SZTÁRDZSÚSZ

Kiderült a titok: megtudtuk Szegedi Fecsóék pici babájának a nevét

SZTÁRDZSÚSZ

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban