Létrehozva: 2017.06.02.

Õszinte vallomást tett Gianni: Harcolok Zitáért és a házasságunkért

Az olasz étteremtulajdonos tudja, hogy keményen meg kell dolgozni azért, hogy minden mûködjön.

Gianni Annoni tudja, hogy a hosszú házasságért meg kell dolgozni, de erre jó példát látott a szüleitől, akik immáron 47 éve vannak együtt.

„Jó példa van előttem. (…) Manapság tágabb fogalom lett a család, mivel sokan elválnak, de én nem szeretnék ilyen körülmények közt gyereket nevelni. Hogy lehet így egy gyereknek gyökere és családérzése? Sajnálom, hogy errefelé megy a világ. Persze nehéz a másikért küzdeni, nehéz sokáig együtt lenni valakivel, de ez a lényege a házasságnak. Aki erre nem képes, inkább ne házasodjon. Ne házasodjon csupán csak azért, hogy felmutathassa a csillogó gyűrűt. Maradjon egyedül, ne érdekelje más magán kívül" – kezdte Gianni a Best magazinnak, majd hozzátette:

Ha nem jött volna Zita, akkor szinte biztos, hogy egyedül maradok. Most, hogy egymásra találtunk, harcolni fogok érte és a házasságunkért.

Az esküvő és a nászút után bármikor bekopogtathat a gólya. Bár Gianni már 46 éves, bőven lehet akár nagy családja is. Úgy véli, több gyerek esetén elengedhetetlen a következetes nevelés.

Kell tudni nemet mondani és szigorúnak is lenni. Egy világban, ahol minden eldobható, lecserélhető, mindennél fontosabb az emberi, családi értékeket képviselni.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

hirtv.hu

Nem állnak ki Varga Judit mellett + videó

metropol.hu

Bereczki Krisztián csak gépre kötve tud aludni

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Szőcs Reni: Remélem élvezni fogja Amélia is az első húsvétját

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Polgár Tünde kiosztotta követőit Katalin hercegné miatt

SZTÁRDZSÚSZ

Szarvas Andi követői elárulták: a pikáns tartalmakra kíváncsiak

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondolnád: Takács Zsuzska ezt teszi Zámbó Krisztián távolléte alatt