SZTÁRDZSÚSZ

Õszinte vallomást tett betegségéről Zalatnay Cini

Korábbi petefészekrákja miatt félévente jár kontrollra a legendás énekesnő.
  • Szerző: ripost

Zalatnay Cini megrázó őszinteséggel mesélt arról, hogyan harcolt a halálos kórral.

"Nagyon nehéz ez annak, aki átesik rajta. Eleve azt gondolom, hogy a rákbetegségekkel kapcsolatban mi még nem tartunk ott, mint például Amerikában, hogy esetleg picit gyakorlatiasabban beszéljünk róla, hanem rettenetes pestisként kezeljük" – kezdte a Lokálnak az énekesnő, aki nem tagadja, hogy korábban ő sem tudott volna ilyen nyíltan beszélni a témáról.

Tizenhat évvel ezelőtt petefészekrákom volt. Kezdetben én sem akartam beszélni róla, sőt azt is mondhatom, hogy majdhogynem szégyelltem magam.

"Inkább kerültem az embereket, főleg amikor kemóra jártam, mert olyan szagom volt, mint a tengeri halnak" – mondta az énekesnő, aki a műtét óta jól van.

"Megműtöttek, amiért mai napig nagyon hálás vagyok dr. Lintner Ferenc professzornak. Azt mondtam neki, hogy rábízom magam, és ő műtét közben úgy ítélte meg, hogy jobb lesz, ha mindent eltávolít, a méhemmel és a petefészkemmel együtt. Gyerekszülésre eleve nem gondolhattam, hiszen előtte fölöslegesen kínlódtam sokat a lombikkal, de nem jött össze. Szégyelltem, hogy én nem gyereket szülni megyek a kórházba, nem pozitív dolog miatt, hanem a borzasztó hárombetűs betegség miatt" - mondta el Zalatnay, aki nem szereti kimondani a hárombetűs szót, mert édesanyja és édesapja is emiatt távozott az élők sorából.

"Voltak éjszakáim, amikor leizzadtam, és istenhez és anyuhoz a mennyben imádkoztam, hogy segítsenek nekem, mert dolgom van itt a földön. Azóta is félévente járok kontrollra, és már nem félek a ráktól. Mert azt mondom, hogy legyőztem… a franc egye a pofáját. Fontos, hogy mindenki járjon szűrésre! Azoknak, akik most harcolnak, annyit tudok tanácsolni, hogy sose adják fel, menni kell előre, az utolsókig. Úgy is, hogy attól rettegsz, hogy nem tudsz megmenekülni, de nem mindegy, hogy az odáig vezető út milyen."

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?