Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2018.11.22.

Õszinte vallomás! Miért akarta felrúgni a karrierjét Fenyő Miklós?

Több, mint öt évtizede kezdõdött Fenyõ Miklós sikertörténete, és annak ellenére, hogy túl van már a hetedik ikszen, a mai napig fiatalokat megszégyenítõ energiákkal áll a színpadon. Most éppen a szokásos december végi nagykoncertjére készül, és ennek kapcsán számos kulisszatitkot elárul. Például azt, hogy miért és mikor fordult meg a fejében, hogy föladja a zenészkarrierjét, és miért hasonlít neki egy szexuális játékhoz a közönség, illetve az elõadó semmihez sem fogható, bensõséges kapcsolata.

Fenyő Miklós, a Hungária együttes egykori frontembere gőzerővel készül szokásos éves szuperkoncertjére, az idén is az ünnepi időszakra időzített Fenyő Ünnepre. De mire számíthat a közönség, hogyan hangolódik a bulira, milyen érzések kavarognak benne, és ennyi év után van-e benne egészséges lámpaláz?

Kicsit izgulok, hiszen nagyon sok a teendő, ugyanis egy nagykoncertől van szó a Papp László Sportarénában, így ezzel kapcsolatban van egy kis megfelelési kényszer bennem. Főleg azért, mert ezt már több mint 20 éve csinálom, így minden évben kell bele egy pici újdonságot csempészni, ami persze nem kis feladat. De ilyenkor ott, a helyszínen már érzem, hogy minden jó lesz. És amikor elkezdődik a koncert, ott az a közös kis játék a közönséggel. Ez olyan, mint egy szexuális játék: adunk-kapunk, és ez kölcsönös…” – árulja el az ország Mikije, ma kora este, a Sláger TV Híradójában a házigazda Bencze Attilának, hozzátéve, hogy a koncerten általában már annyira ellazul, mintha csak otthon zongorázna, és nem is tízezrek figyelnék az előadását.

A népszerű énekes-zenész egy olyan dolgot is megoszt a műsorban velünk, amit talán nem is gondoltunk volna róla. Bevallja, hogy bizony neki is voltak mélypontjai a karrierjében, így komolyan megfordult a fejében, hogy mindent felrúg, és abbahagyja a zenélést.

Boldog vagyok, hogy szinte az egész életemet a színpadon tölthetem, mégis volt olyan pillanat a karrierem során, amikor úgy gondoltam, kiszállok. Sőt konkrétan meg is történt, hogy megpróbáltam más irányba tapogatózni. De az ilyen pillanatokban végül mindig jött valami; egy új ötlet, vagy egy új felkérést kaptam, és akkor úgy éreztem, nekem ez az út rendeltetett” – árulja el Fenyő, aki további belső vívódásairól, illetve felejthetetlen koncertélményeiről is mesél még a tévénézőknek.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elképesztő, hogyan szállította rakományát egy autó a 3-as úton, ilyet még a Magyar Közútnál se láttak - videó

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

mindmegette.hu

Olcsó, használt műszaki cikket keresel? A Media Markt polcain is találsz majd ilyet

mandiner.hu

A spanyolok szerint Magyarország már nem tartozik Európához

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 20.: az Ikreknek fontos felismeréseket hoz a szombat, a Mérleg menjen biztosra

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Hoppá: Méregdrága luxusautója mellett pózol legújabb fotóján Gáspár Laci

SZTÁRDZSÚSZ

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó

SZTÁRDZSÚSZ

Visszaéltek Tóth Gabi nevével, felháborító, mihez használták fel

SZTÁRDZSÚSZ

Kiderült a titok: megtudtuk Szegedi Fecsóék pici babájának a nevét