Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2016.07.10.

Szeretetmarketinges lett Tóth Vera!

Több cég is azt állítja, hogy az énekesnõ velük fogyott, róla csak úgy olvadnak a kilók. Vera szerint nem egészen ez a helyzet.

Tóth Vera is beleszeretett a Facebookon vírusként terjedő „élőzésbe”, és ezen a hétvégén is bejelentkezett röpke húsz percre. Előre leszögezte, hogy fogyásáról nem beszél, de azért kikotyogta, hogy eddig 25 kilótól szabadult meg. A titkát egyelőre megtartja magának, de ha elérte célját, ígérete szerint színt vall. Ami biztos, nem azok a termékek segítik, melyeket beleegyezése nélkül az arcával reklámoznak.

És ha már reklám, akkor azt is megtudhattuk Verától, hogy ő bizony nem az ingyen termékekért cserébe posztolgat. A videóban ugyanis elmondja, hogy bár valóban kap ajándékokat különböző cégektől, de ezek nem minden esetben kérik arra, hogy cserébe népszerűsítse portékájukat. Õ ezt megteszi baráti, vagy felebaráti szeretetből.

Szóval, ha van egy céged, elég ha szépen nézel az énekesnőre és ő máris bemutat téged a majd 140 ezres követőtáborának! Hajrá barátkozásra fel!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, hová költözött a kispesti baloldali pénzszivattyú - videó

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt

magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

travelo.hu

Visszanyerte szabadságát a meglőtt gólya

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya

SZTÁRDZSÚSZ

Hoppá: Méregdrága luxusautója mellett pózol legújabb fotóján Gáspár Laci

SZTÁRDZSÚSZ

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó

SZTÁRDZSÚSZ

Visszaéltek Tóth Gabi nevével, felháborító, mihez használták fel