Létrehozva: 2021.02.10.

Ez fájhatott: Csúnyán megégette magát Szandi

Szandi kisebb égési sérülést szenvedett el főzés közben. A sebről fénykép is készült.

Szandi egy rossz mozdulat miatt megégette a karját. Bár nagyon fájhatott, az énekesnő a tőle megszokott lazasággal és optimizmussal kezelte a helyzetet.

Szandi és lánya, Blanka (Fotó: Ripost)

Az énekesnő a Ripost-nak elárulta, jól viseli a fájdalmat, s az is kiderült, hogy nem először szenvedett el hasonló konyhai balesetet.

„Én ilyen vagyok. Jövök-megyek a konyhában, és néha megégetem magam. Korábban is szereztem már égési sérüléseket, volt, hogy a bojler égetett meg, de hála istennek, nem maradt meg a nyoma. Szerencsés vagyok, mert eddig minden heg magától eltűnt. Nagyon szeretek főzni, és gyakran a lányommal együtt dolgozunk a konyhában. Nagyon jól tudunk együttműködni, néha három-négy féle ételt is elkészítünk, de ilyenkor kisebb balesetek is megesnek. Az egyiket úgy szereztem, hogy Blanka kivette a sütőből a forró rácsot, a csöpögtetőre rakta, én pedig mosogatás közben hozzáértem. Úgy vagyok ezzel, hogy ha nem foglalkozom vele, akkor nem is fáj” – mondta az énekesnő, aki az élet minden területén nagyon pozitívan gondolkodik.

Fotó: Szandi / Instagram

„Nálam általában mindig félig tele van a pohár. Amiből csak tudok, humort csinálok. Talán épp ezért lehet, hogy a sebemben is egy mosolygós szmájlit látok. Mások ilyen tetoválást készíttetnek maguknak, szóval nekem már nem kell” – nevetett Szandi, aki már többször bizonyította, hogy a fájdalomküszöbe igen magas. Ezt a nézők is láthatták korábban a Csak show és más semmi színpadán és a Magyar Nemzeti Cirkusz porondján is.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter - videó

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott