Létrehozva: 2019.10.10.

Súlyos beavatkozáson esett át Schobert Norbi, ez mindent megváltoztat

A 48 éves fitneszguru végre újra a régi, és már nagyon várja, hogy visszatérhessen a munkához.

Nemcsak az elviselhetetlen fájdalomtól, hanem robbanékony természetétől is megszabadította Schobert Norbit a gerincműtétje. A fitneszguru testileg-lelkileg újjászületett az elmúlt napokban.

Fotó: Szabolcs László

Néhány órával a gerincműtétje után már úgy járt-kelt a budai Országos Gerincgyógyászati Központ folyosóján Schobert Norbi, mintha mi sem történt volna. A 48 éves üzletember, aki betegszobájában fogadta a Bors munkatársát, három évtizedig élt erős gyógyszereken, miután 1989-ben, egy triatlonversenyen eltörte a gerincét. Norbinak ezt követően csavarokkal rögzítették a csigolyáit, de fájdalmai az évek alatt visszatértek. Mi több, az idő múlásával egyre keservesebb és elviselhetetlenebb lett együtt élni ezzel a kínnal, így nem lehetett elkerülni az operációt.

„Az elmúlt harminc évben marokszámra szedtem a gyógyszereket, fájdalomcsillapítókat, mert ha nem vettem be, olyan volt, mintha szú rágná belülről a gerincemet és a combomat. Pokoli volt. Teljesen rámentem idegileg: feszült voltam és ingerlékeny. Bármin képes voltam felhúzni magam, nem beszélve arról, hogy sem a vesémnek, sem a gyomromnak nem tett jót a sok gyógyszer, amit magamba tömtem” – mesélte Schobert Norbi, aki öt héttel ezelőtt már az ágyból sem bírt felkelni, ezért úgy döntött, véget vet a szenvedésének, kés alá fekszik.

„Dr. Jakab Gáborhoz fordultam, aki kedden reggel meg is műtött. Egy órán át tartott a beavatkozás, amely során orvosi cementtel rögzítették, töltötték fel a két csigolyám közötti részt. Tíz perc alatt megkötött, én pedig néhány órával később már lábra is tudtam állni. Olyan volt, mintha kicseréltek volna. Szó szerint. Egyrészt, mert két centivel magasabb lettem a cementtől, másrészt pedig kisimultak az idegeim. Bátran kijelenthetem: az ingerlékeny Schobert Norbinak már annyi, most már KETO kenyérre lehet kenni” – jelentette ki az életmód-tanácsadó, akit hamarosan haza is engednek a kórházból, hogy otthon, szerettei körében lábadozhasson.

„Hat hét a teljes becsontosodás, de már most sokkal jobban érzem magam, mint az elmúlt harminc évben” – mondta Norbi, aki már nagyon készül a visszatérésre, hiszen a sport az élete, amit két évvel ezelőtt kénytelen volt abbahagyni.

Ez is érdekelhet

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

mindmegette.hu

Marhapörkölt német módra - készítsd el barna sörrel, isteni lesz a végeredmény!

magyarnemzet.hu

Ma már nem kavarja fel a horrorsérülés Lovrencsics Gergőt, aki családjával végleg letelepedett Splitben – interjú

life.hu

Még 2024-ben beigazolódhat Baba Vanga dermesztő jóslata

mandiner.hu

Kevesellte a magyar pénzt, most román állampolgárságot kapott a magyar sportoló

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. április 20-21.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kőgazdag Aurél 20 éves lett: Nyomasztja a családalapítás

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Házasság első látásra: ezek voltak a legviccesebb mondatok

SZTÁRDZSÚSZ

"Bomba Istennő" – megőrülnek a férfiak Kiszel Tünde dekoltázsáért

SZTÁRDZSÚSZ

Molnár Nini spórolásra biztatja az embereket: „Ne add fel idő előtt”

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya