Létrehozva: 2021.11.18.

Furcsa pletykák keringenek Straub Dezsőről

Több pletyka is szárnyra kapott az utóbbi időben Straub Dezsővel és a korábbi munkahelyével, a Vidám Színpaddal kapcsolatban. Többek között, hogy elalszik a próbákon, illetve hogy festeti a haját.

Szerző ripost

Straub Dezső lassan 50 éve nevetteti a közönséget. Számtalan szereppel és rendezéssel a háta mögött most furcsa pletykák kezdtek el terjengeni róla. A Jászai Mari-díjas színész vállalta, hogy a Bors hasábjain keresztül önt tiszta vizet a pohárba.

„Hogy előfordult-e, hogy elaludtam? Igen, de ha ennyire megjegyezték a kollégák, akkor még biztosan horkoltam is, pedig azt csak királydrámákon szoktam, akkor is szigorúan csak ha nézőként vagyok jelen” – kezdte Straub. A hír tehát igaz, ugyanakkor a válasz nem ilyen egyszerű. A színész elmagyarázta, hogy egyes esetekben a rendező részéről életszerű lehet egy kis szunyókálás a nézőtéren.

Össztűz alatt áll a Jászai Mari-díjas színész, egykori kollégái és barátai terjesztenek róla bántó pletykákat (Fotó: Bors)

Ami a próbák nagy részét kiteszi, az a civil néző számára megtanulhatatlannak tűnő hatalmas szövegmennyiség begyakorlása. Az ilyen, olykor hosszúra nyúló próbarészek alatt a rendezőnek „szabadprogram” van, hisz a szöveg memorizálásához az ő instrukcióira nincs szükség. Számára ilyenkor van pisiszünet, kávészünet, a másnapi próbatábla átírása vagy adott esetekben egy kis szunyókálás.

„Ekkor a rendezőasszisztens kezében van a staféta. Ha kell, ötször is átpörgetik egy-egy darab szövegét. Volt, hogy elszunyókáltam, szóvá is tették” – tette hozzá Straub Dezső. Mint felidézte, egyszer a szép emlékű Böröndi Tamás is megállította a folyosón és feltette neki a kérdést: „Juci azt mondta, hogy elaludtál próba közben. Igaz?” A színész teljes természetességgel válaszolt, hogy „Igen, és?”.

Egy másik pletyka is felröppent az utóbbi időben Straubról, ami már nem is annyira mendemonda, hiszen Tallós Rita kimondott szavairól van szó. A színésznő nemrégiben azt nyilatkozta, nem tud komolyan venni egy olyan férfit, aki 70 évesen hollófeketére festi a haját. Straub jót nevetett a fenti kijelentésen és szellemesen úgy reagált: „Ha lenne kardom, most biztos beledőlnék. Tallós Rita nem tud komolyan venni? Mi lesz így velem?”

Akárhogy is, Straub bevallotta: ősz haját valóban festi, ráadásul régi barátja miatt.

„Egy éve hagyott itt minket Böröndi Tamás, akivel 35 év alatt főszerep-párosok özönét játszottuk. Tomi olyan szerencsés alkat, hogy egy ránc nem volt rajta. Mindemellett se nem őszült, se nem hullott a haja. A színpadon a köztünk lévő 3 év korkülönbség sokkal többnek tűnt. Tomi ragaszkodott hozzá, hogy fessem be a hajam, mert azt mondta, nem hajlandó a színpadon egy nagypapával harcba szállni egy nőért. És milyen igaza volt” – nyilatkozta a Borsnak Straub Dezső, aki rátett még egy lapáttal és elárulta: haját nem csak befestették, hanem „dúsították” is.

„Az elöl elhagyott hajszálakat egy zseniális doktornénivel az oldalt, hátul dúsan növő sajátokkal pótoltuk. Azóta ez nagyon zavar, mert 20 év után újra a szemembe lóg a hajam” – mondta tettetett bosszúsággal Straub.

A pletykák tehát igazak, de a színész számos másikat is tudna magáról mondani. A jelenlegi helyzetet megpróbálja viccesen, önironikusan, amolyan „straubosan” felfogni és derűsen tekint a jövőbe.

Szerző ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Drámával indult és azzal is zárult az F1-es sprintfutam

origo.hu

Kiderült, hogy mikor térhet vissza az Uber Budapestre

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya

SZTÁRDZSÚSZ

Hoppá: Méregdrága luxusautója mellett pózol legújabb fotóján Gáspár Laci

SZTÁRDZSÚSZ

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó

SZTÁRDZSÚSZ

Visszaéltek Tóth Gabi nevével, felháborító, mihez használták fel