Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2018.06.19.

Sikeres vizsgát tett: Kisfiát is lőni tanítja Németh Kristóf

Németh Kristóf és fia férfias sportokkal szórakoztatják egymást.

A nyári vakáció első hétvégéjét Harkányban töltötte Németh Kristóf kisfiával, Lócival, aki nemrég töltötte be tizedik életévét.

Mindketten vízimádók és igazi sportrajongók, amihez tökéletes helyszín volt strandfürdő.

A közös játék közben „félelmetes” vízifegyverek is előkerültek a medencéknél. Nem véletlen, hogy nagy csata zajlott apa és fia között, hiszen Kristóf, aki gyerekkorában Junior bajnok volt sportlövészetben, nemrég ismét sikeres lövészeti vizsgát tett.

A fegyverek iránt érdeklődését és tehetséget Lóci is örökölte. Édesapja viszont kiemelt figyelmet fordít arra, hogy kisfia ne pusztán szórakozásként, játékként tekintsen a lövészetre.

„Mikor az első játékpuskáját kézbe vette Lóci, rögtön megbeszéltük, hogy az igazi fegyverek veszélyes tárgyak, amelyeket nem fordítunk élőlények ellen. Emellett, még akkor is, amikor csak vízi pisztollyal játszunk, fontos, hogy tartsuk tiszteletben, ha mások nem élvezik a dolgot. Szerencsére a harkányi strandon bőven van hely a párbajozásra, anélkül, hogy másokat zavarnánk kikapcsolódás közben. Igazi telitalálat volt itt kezdeni a nyarat!

mondta el Németh Kristóf.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Migránsok okozták balesetet a Liszt Ferenc repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt - fotó

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya

SZTÁRDZSÚSZ

Hoppá: Méregdrága luxusautója mellett pózol legújabb fotóján Gáspár Laci

SZTÁRDZSÚSZ

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó

SZTÁRDZSÚSZ

Visszaéltek Tóth Gabi nevével, felháborító, mihez használták fel