SZTÁRDZSÚSZ

Sebestyén Balázs bevallotta: Elbukott

A mûsorvezető múlt hét pénteken tett fogadalmat, de már hétfő reggel be kellett ismernie, hogy képtelen volt betartani ígéretét.
  • Szerző: Buster

Sebestyén Balázs szívén viseli a környezetvédelem ügyét és igyekszik is tenni annak érdekében, hogy egy szebb világot hagyjunk magunk után. Ennek jegyében csatlakozott műsorvezetőtársaival a műanyagmentes július elnevezésű kezdeményezéshez. Ennek lényege, hogy a csatlakozó ebben a hónapban egyáltalán nem vásárol műanyagba csomagolt termékeket, vagyis lemond például a bevásárlásoknál használatos műanyag szatyrokról. Hétfő reggel végül töredelmesen bevallotta, hogy nem jött össze a dolog.

"Tényleg megpróbáltam, de eljött az a pont, amikor el kellett engednem. Pénteken a Balaton felé megálltunk egy kisebb benzinkúton, ahol csak műanyagpalackos üdítőket lehetett kapni.

Akkor még ellenálltam

- kezdte a Rádio1 reggeli műsorában Balázs, aki még az első bevásárlásnál is megoldotta, hogy ne kelljen műanyag csomagolóanyagokat hazavinnie, de vasárnap reggel már nem tehetett semmit.

"Igazi retró reggeliért mentem el a bérelt ház melletti kisboltba, ahol egy unott eladólány közölte, hogy csak műanyag szatyrot  tud adni. A 16 zsömlét még kivettem a zacskóból, de végül rájöttem, hogy nem tudom megoldani. Kértem három szatyrot...

Igazából megkönnyebbültem!

Nem adom fel, de bevallom töredelmesen, hogy elbuktam"

- mondta a műsorvezető.