Létrehozva: 2021.09.04.

Megszólalt Rúzsa Magdi a nagy bejelentés után

Három gyermekkel teherbe esni extrém élethelyzet. Nem kétséges, hogy egy teljesen új életet kell megterveznie, viszonylag rövid idő alatt az énekesnőnek, aki hárompetéjű ikreket vár.

Talán nem túlzás azt állítani, hogy az egész ország egy emberként kapta fel a fejét a hírre: Rúzsa Magdi egyszerre három babával terhes. Az énekesnő az örömhírt a Facebook-oldalán osztotta meg, az írásban részletesen elmesélte, hogy amikor végre eldöntötték a férjével, hogy gyermeket szeretnének, szinte azonnal bekopogtatott hozzájuk a gólya. A kosarát azonban jól megpakolta az áldást hozó madár, hiszen már az első vizsgálaton kiderült, hogy Magdinak ikrei lesznek. Aztán jött a második vizsgálat, ahol először szembesültek a ténnyel: egyszerre három gyermekük lesz.

Fotó: Sipeki Péter / Kelet-Magyarország

„Nemrégiben a férjemmel úgy döntöttünk, hogy belevágunk egy olyan kalandba, amire eddig valahogy nem éreztük magunkat készen. Most szinte egyszerre jött az érzés, hogy szeretnénk szülők lenni. Azon kuncogtunk, hogy az angyalkák már elég türelmetlenkedve várhatták ezt a döntésünket, hisz szinte azonnal becsöngettek hozzánk. A nagy meglepetés az első vizsgálatkor ért minket. (…) És akkor jött a meglepetés mindannyiunk számára. Nem ketten vannak, hanem hárman. Engem csak az érdekelt, hogy a méretük jó-e, hogy mindenki jól van-e. A férjem csak nevetett, és azt kérdezte, ez most hogy? Az orvosom szerintem kicsit lesokkolt. Nekem boldogság volt, aztán pánik, aztán jó öreg Magdis módon egy újabb csapat összeszervezésének az alapjaiba kezdtem, hisz csak akkor nem pánikolok be, ha tökéletes katonai stratégiám van, leosztott szereplőkkel és pontos létszámmal„ – írta a közösségi oldalán Rúzsa Magdi.

Fotó: Ripost / Markovics Gábor

Az énekesnő hármas terhessége kész csoda, az orvosai sze­rint is szinte minimális volt erre az esély.

„Az ultrahangvizsgálat alapján megállapítottuk, hogy Magdi három petesejt külön-külön megtermékenyülésével lett várandós. Ez a típusú várandósság nagyon ritka, minden 7000-10 000. terhességnél egyszer alakul ki spontán” – mondta a Bors megkeresésére, dr. Tidrenczel Zsolt, a Czei­zel Intézet orvos-igazgatója.

A Bors megkérdezett egy másik szakértőt is. Dr. Csermely Gyula PhD. szülész-nőgyógyász főorvos több mint húsz éve praktizál, ez alatt az idő alatt egyetlen hármasiker-szülést vezetett le, de a praxisában többször találkozott már ilyen esettel.

Fotó: Facebook

Amikor azt kérdezték a doktortól, hogy mennyiben más a terhesgondozás, ha három babát vár az édesanya, így válaszolt:

„A legfontosabb kérdés a hármasiker-terhességeknél, hogy az ikrek közösen használják a méhlepényt vagy külön-külön. Óriási különbség van ugyanis az ellátás szempontjából. Nagyon sokan nem tudják, és sajnos sokszor nem is kerül rögzítésre ez az első vizsgálat során. Egy speciális ultrahangjel mutatja meg a 12. hétig, addig jól látható, utána viszont eltűnik. A későbbi vizsgálatok során pedig már nagyon nehéz rögzíteni. Ez döntően meghatározza, hogy mit kell csinálni a várandósság során. A közös lepényhasználat egyébként a magasabb kockázatú, bár eleve a hármas terhesség magában az, mind a magzatokra, mind az anyára nézve.„

Magdi természetesen fél mé­terrel a föld felett jár a boldogságtól, készül a felkészülhetetlenre, és közben nem szeretné el­hanyagolni a koncertezést sem. Addig lesz színpadon, amíg a teste és az orvosai engedik.

„Úgy néz ki, hogy különlegességeket tartogat nekem az élet, hisz már az is csoda, hogy Kishegyesről elindulva, egy pici faluból mára arénákat tölthetek meg a fővárosban. Sikeres énekesnőként élhetem az életem. Ez valóban egy különleges várandósság, és nagyon ritka, valamiért minket választott a jóisten” – mondta Magdi.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Veszélyes anyagot találtak az ivóvizekben világszerte

origo.hu

Kizuhant a kórház harmadik emeletéről egy beteg

borsonline.hu

Ez mindent megváltoztat, súlyos döntést hozott Katalin és Vilmos

vg.hu

Már csak a csoda segíthet: Varga Mihály rossz hírt közölt a nyugdíjasokkal – lehetett sejteni, hogy ez lesz

mindmegette.hu

Laktató krumplis-kolbászos pite: Martha Stewart receptjét ki kell próbálnod!

origo.hu

Váratlan bejelentést tett Amerika, Ukrajna nem fog örülni

mindmegette.hu

Olcsó és egyszerű desszert húsvétra: így készül a csokoládés piskótatekercs

ripost.hu

Kollégái közölték: elhunyt a népszerű rádiós, 68 éves volt

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

ripost.hu

Kiadták a riasztást: pokoli, ami erre a 4 vármegyére lesújt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

„Nem akarom túlnőni Lacit” – Lukács Laci miatt nem akarta vállalni a Kincsvadászokat a Tankcsapda dobosa

SZTÁRDZSÚSZ

Nem kertelt Kőgazdag Metta, megmondta a véleményét a Next Top Model Hungaryról

SZTÁRDZSÚSZ

Emlékszel még? Így nézett ki a fiatal Kiszel Tünde, most Bodrogi Gyulát ünnepli