Létrehozva: 2021.09.29.

Utoljára tette meg ezt Rúzsa Magdi a szülés előtt

Az énekesnőt ovációval fogadta a hallgatóság. Magdi négy hónapos terhesen visszavonul, a tervei szerint jövő nyáron hallhatjuk újra színpadon énekelni, akkor már háromgyermekes édesanyaként.

Vasárnap este felcsendült az utolsó dal, az énekesnő előadását ovációval üdvözölte Budapesten a MOM Kulturális Központ közönsége. Rúzsa Magdi Bereczki Zoltán nagykoncertjének volt a fellépő vendége.

Fotó: Dömötör Csaba / Bors

Egy évvel ezelőtt, amikor meghívták, még nem tudhatta, hogy ez a koncert különleges esemény lesz számára. Énekelni jött és közben egy picit búcsúzni is, a hármas ikrei megszületése előtt ugyanis már nem áll színpadra.

Fotó: Dömötör Csaba / Bors

„Ezt az előadást tavaly télen szerettük volna színpadra vinni, karácsonyi koncertnek készült„ – mondta a Bors megkeresésére Bereczki Zoltán, aki így folytatta: „De beütött a pandémia, sajnos le kellett mondanunk. A következő időpont idén tavasszal lett lefoglalva, de a koronavírus-járvány miatt megint csak nem léphettünk színpadra. Izgatottan vártuk a szeptembert, de amikor meghallottuk, hogy Magdi babát vár, megmondom őszintén, elbizonytalanodtam. Azt hittem, nem fog eljönni. A legnagyobb meglepetésemre azonban azt mondta, hogy ha megígérte, hogy jön, akkor ott is lesz velem. És ott is volt, de még hogy!”

Fotó: Dömötör Csaba / Bors

Rúzsa Magdi szeptember első napjaiban jelentette be, hogy babát vár, nem is egyet, hanem egyszerre hármat. Bár most még csak a negyedik hónapban jár, a három baba miatt muszáj óvatosnak lennie, kímélnie kell magát. Ezért az előre lefixált koncertjeit még megcsinálta, és vasárnap intett búcsút egy kis időre a közönségének.

„Magdi elképesztő volt a színpadon, mint mindig. Most mégis érezhető volt valami földöntúli energia, ami körbelengett mindkettőnket a közös dalunk alatt” – mondta Bereczki Zoltán. „A Csillagtérkép című szám egyébként is egy különleges szerzemény. Palya Bea szerintem elrejtett valami boszorkányságot a dalszövegben, ugyanis aki elénekli, azzal csoda történik. Fohásznak, imának íródott a dal, de végül egy jóslat lett belőle.”

Bereczki Zoltán itt arra utal, és talán lehet benne igazsága, hogy aki elénekli Palya Bea énekesnő szövegét, azt gyermekáldással ajándékozza meg a sors. Bereczki 2018 decemberében írta meg a dalt, ezután készült el a szöveg hozzá, 2019 januárjában ismerte meg a kedvesét, Bata Éva színésznőt, akivel februárban jelentették be, hogy gyermeket várnak. A pici augusztusban született meg. Rúzsa Magdival is kísértetiesen hasonló történt, a Csillagtérképpel való megismerkedése után nem sokkal esett teherbe a hármas ikreivel.

Az énekesnő a hírek szerint a tőle megszokott profizmussal állt utoljára színpadon.

„Magdi minden alkalommal felkészülten megy a fellépésekre. Akkor is, ha csak egy dalt énekel el, és akkor is, ha kétórás önálló koncertet ad„ – mondta a Borsnak egy bennfentes. „Erre az utolsó koncertre is úgy érkezett, hogy pontosan tudta, mi lesz a dolga. Testben és lélekben is maximálisan odatette magát. Nem éreztem rajta, hogy azon gondolkodna, hogy most áll utoljára színpadon, hiszen pontosan tudja, hogy nemsokára visszatér.”

A nézők soraiból azonban voltak, akik azt látták, Magdit meghatotta az élmény.

„Mosolygott, látszott rajta, hogy nagyon jólesik neki, hogy ennyien szeretik. Bár nem mondta, a szemében lehetett látni, hogy különlegesnek érzi ezt az estét, tudja, hogy egy darabig nem lesz része hasonló élményben” – mondta az egyik néző.

A lap felhívta Rúzsa Magdit, de udvariasan elhárította a megkeresést. Ő mostantól főállású édesanya szeretne lenni, ez teszi ki a napjait.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

vg.hu

Rákay Philip reagált a Most vagy soha! második hétvégi nézőszámára

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

mandiner.hu

A világ legboldogabb embere lett a magyar válogatottnál már leírt focista

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

Ennek az öt csillagjegynek hatalmas mázlija lesz húsvétkor

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondolnád: Takács Zsuzska ezt teszi Zámbó Krisztián távolléte alatt

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét