Létrehozva: 2015.11.07.

Õrület! Szobrot állítanak a Gangnam Style-nak - fotó

A koreai popsztár PSY slágerét 2,5 milliárdszor hallgatták már meg a Youtube-on. Nem is csoda hát, hogy Korea fõvárosa meglátta benne a turistacsalogatás lehetõségét.

Valószínűleg álmában sem gondolta volna PSY, miközben a Gangnam Style című dalát írta, hogy egyszer szobrot fognak állítani neki. Pedig rövidesen ez is megtörténik - írja a BBC.

A szöuli újgazdagok életét parodizáló dal minden idők legnézettebb videója lett a Youtube-on 2012-es bemutatása óta.  Ez a sláger volt az, mely először átlépte az egymilliárdos kattintást, jelenleg pedig 2 milliárd 446 millió lejátszásnál tart.

A koreai fővárosban úgy gondolják, épp itt van az ideje, hogy a dal elsöprő sikeréből Szöul is profitáljon. Ezért turistacsalogatónak szánt szobrot állítanak az egyik helyi bevásárlóközpont elé. Az első  látványtervek máris elkészültek.

Az ötletgazdák szerint a szoborba egy szenzort építenének, ami ha turistát érzékel a szobor közelében, egyből elindítaná a jól ismert világslágert.

Néhány hete Kijevben is különleges szobrot avattak. Ott egy régi Lenin szobrot alakítottak át Darth Vaderré.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

mandiner.hu

A Nike kissé merészre szabta az amerikai női atléták olimpiai meze bikinivonalát, a sportolók felháborodtak!

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Kiderült a titok: megtudtuk Szegedi Fecsóék pici babájának a nevét

SZTÁRDZSÚSZ

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

SZTÁRDZSÚSZ

Mandula Ádám kiszabadult, egyre jobban aggódnak érte az emberek