Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2016.06.29.

Rengeteg pénzt bukott jogsija nélkül L.L. Junior!

Az énekes alaposan megfizette a másfél évvel ezelõtti ittasan okozott balesetének árát, de most vége lehet a vezeklésnek, napokon belül újra a volán mögé ülhet.

Három a magyar igazság, de talán Juniornak elég volt kétszer elveszítenie a jogosítványát ahhoz, hogy a jövőben meggondoltabban üljön autóba. Mint ismeretes, az énekes 2014 decemberében ittasan vezetett, miután kisfia kruppos rohamot kapott és úgy érezte, nincs más választás, minthogy kocsiba pattanjon vele.

Ekkor okozott balesetet, melynek következtében bevonták jogosítványát. Pár évvel korábban pedig túl sok büntetőpontot zsebelt be szabálytalanságokkal, ezért vonták be vezetői engedélyét. Akkor újra vizsgázott és most is ez történik, csak éppen sokkal, szigorúbb feltételekkel.

"Pokoli lecke volt ez a másfél év és bár tudom, hogy a korábbi esetből is tanulhattam volna, mostantól biztosan nem követek el több szabálysértést.

A jogosítvány számomra valóban a megélhetést jelenti, és ha nincs, akkor a családomtól kell megvonnom azt az összeget, amibe egy sofőr bére kerül. Mióta nem vezethettem, iszonyat összeget költöttem arra, hogy eljussak egyik fellépésről a másikra, de ennek most vége

- mondja a %RIPOST%nak L.L. Junior, aki eddig minden akadályt megugrott a szigorított vizsgák során.

"Kemény a jogsi visszaszerzésének procedúrája, de abszolút megértem a szigort. Az utánképzés után szigorított KRESZ vizsgát kellett tennem, ami sikerült és a pszichés alkalmassági vizsgálaton is túl vagyok. Ha minden jól megy, hétfőn már visszakapom a vezetői engedélyemet és úgy fogok rá vigyázni, mint a hímes tojásra”- tette le a nagy esküt a „ragamoffin” stílus atyja.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szenzáció: Zidane nyártól sztárcsapat edzője lesz

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

magyarnemzet.hu

Erdély is fegyverkezik, gyorsan meg is kapták az F-16-osokat

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Ördög Nóra erre a népszerű magyar ételre bukkant Tajvanon

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya

SZTÁRDZSÚSZ

Hoppá: Méregdrága luxusautója mellett pózol legújabb fotóján Gáspár Laci

SZTÁRDZSÚSZ

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó

SZTÁRDZSÚSZ

Visszaéltek Tóth Gabi nevével, felháborító, mihez használták fel