Létrehozva: 2019.09.30.

Nem hiszed el, kivel jár bulizni Radics Gigi

Az énekesnő családjának nagy szerepe van a mindennapokban.

Radics Gigi életében különleges szerepet tölt be a családja. Édesapja a menedzsere, anyukája a ruháiért felelős, testvére a fényképeket készíti róla, nagymamájával pedig bulizni jár az énekesnő. Gigi elárulta, 63 éves mamájával imádnak az éjszakában mulatozni, ráadásul az is elfordult már, hogy nagyija jobban bírta a szórakozást, mint az unokája.

Fotó: Ripost

„Nem egy bevett szokás, hogy a mamát fogom és viszem bulizni, de ha úgy jön ki a lépés, hogy van nálunk egy összejövetel, vagy nagyobb buli, mint legutóbb a születésnapom volt a nyár végén, akkor biztosan ugyanúgy táncol és jól érzi magát, mint a fiatal rokonok” – mondta a Borsnak Gigi, majd hozzátette, nagymamája nem tartozik az átlagos nagyik közé. Nemcsak szórakozni járnak el, de Eta mama az énekesnő szinte minden koncertjén ott van.

„A vérmérsékletünk hasonló. Vehemens asszony, van véleménye és gyorsan reagál mindenre, én is ilyen vagyok. De ami a legfontosabb számára, az a család. Ez is közös vonásunk” – magyarázta Gigi.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

vg.hu

Korszakváltás a magyar légvédelemben – Jön a NASAMS, megy a KUB

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

mandiner.hu

Akciófilmbe illő jelenetek zajlottak a magyar-ukrán határon

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Ez a hét nagyon nagy lehetőségeket rejt

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Mandula Ádám kiszabadult, egyre jobban aggódnak érte az emberek

SZTÁRDZSÚSZ

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

SZTÁRDZSÚSZ

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek

SZTÁRDZSÚSZ

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya