Létrehozva: 2021.09.21.

Poór Péter: Nekem már az ünnep, ha teljesen egészséges vagyok

Buli helyett munkával ünnepelte a születésnapját Poór Péter, Máté Péter-díjas magyar énekes, az 1967-es Táncdalfesztivál királya. Az ünnepelt a Borsnak árulta el, hogy a családi összejövetel egyelőre várat magára, hiszen a rokonai össze-vissza, egymástól távol élnek, ő pedig annyira elfoglalt, hogy a megfázásból sem tudja kikúrálni magát. Egyszerűen nincs rá ideje!

Poór Péternek tavaly nem volt könnyű éve, hiszen minden óvintézkedés ellenére elkapta a koronavírust, három tesztje is pozitív lett, és bár nagyon enyhe tüneteket produkált, egy hónapot töltött karanténban, ami egy ennyire tevékeny embernek valóságos kínszenvedés.

Fotó: Bors

A betegség azóta szerencsére a múlté, a legendás énekes megkapta mindkét oltást, és visszatérhetett oda, ahol igazán otthon érzi magát: a színpadra. Hétfőn, a 77. születésnapján szinte egész nap csörgött a telefonja, a jókívánságok mellett fellépés egyeztetés miatt is izzottak nála a vonalak. Poór a Ripost-nak árulta el, nem volt nagy ünneplés az évforduló napján.

„Nagyon nehéz összehozni a családot, mindenki máshol lakik. A lányom egyenesen Németországból köszöntött ma fel telefonon. Épp ezért, mi úgy szoktuk, hogy kitűzünk egy napot, és akkor egyszerre több szülinapost, névnapost köszöntünk. Hogy idén ez mikor lesz, azt sem tudom, mert senki sem ér rá. Főleg én nem! Annyi helyre hívnak, hogy néha azt kívánom, bárcsak feltalálnák a klónozást, és akkor egyszerre lehetnék Nyíregyházán és Szombathelyen” – nevetett a mindig elfoglalt énekes, akit a Duna TV Családbarát című műsorában is felköszöntöttek. Poór szerint az alázatossága és az elhivatottsága a titka, egyfajta küldetésként fogja fel és a szívügyének tekinti, hogy zenéjével boldoggá tegye a közönséget.

Bár a koronavírust könnyen legyőzte a szervezete, Péter egészsége egy ideje nem száz százalékos, épp ezért a tanítványával, Rózsás Viktóriával közösen készülő lemezének a felvételét is el kellett halasztania, mert nem tudott felénekelni egy szólószámot. Persze nem kell semmilyen komoly bajra gondolni, épp elég az, hogy az énekes többször is megfázott egymás után, és még nem sikerült egészen helyrejönnie.

„Nekem már az ünnep, ha teljesen egészséges vagyok. Na persze nincs nagy baj, csak ez a fránya allergia és a megfázás. Egyszer sikerült meghűlnöm, utána pedig megerőltettem a torkomat, és még mielőtt rendbe jöttem volna, újra megfáztam, és megint megerőltettem a torkom. Gondoltam, hogy előbb vagy utóbb magától meggyógyul, de persze nem jött. Végül elmentem egy kiváló gégészhez, Kiszel Csilla doktornőhöz, aki egyébként Kiszel Tünde nővére. Régi barát, lelkiismeretes orvos. Ajánlott egy kezelést, ami abból áll, hogy inhalálnom kéne bizonyos cseppekkel. Ha erre lenne időm, máris megoldódna a probléma, de ez egy napi közel 1 órás procedúra, és egyszerűen most nem fér bele” – árulta el a szülinapos, aki persze örül a rengeteg megkeresésnek, de reméli, hogy szusszanni is lesz ideje.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

metropol.hu

Most jött: tömegkarambol történt Budapesten, a mentők már a helyszínen

vg.hu

Megszűnik egy közkedvelt tévécsatorna, már csak néhány hétig sugározza a műsorait

ripost.hu

Édes családi fotón Puskás-Dallos Bogiék, ilyen nagyot nőt Ábel

magyarnemzet.hu

„Reménykedünk, hogy elég lesz az idő az olimpiáig” – edzője cáfolta, hogy Milák Kristóf titokban Ausztráliában tréningezett volna

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Április havi horoszkóp: nagy felismeréseket tehetünk

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Stana Alexandra és Marics Peti újra együtt: most jelentették be

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

SZTÁRDZSÚSZ

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek

SZTÁRDZSÚSZ

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Aleksandra elárverezi egyik kedvenc luxusholmiját