Létrehozva: 2015.06.03.

Pirner Alma terhesen tart fétistanfolyamot - fotó

Már a második trimeszterben van Pirner Alma, akit a pocak sem állít meg abban, hogy fétistanfolyamokat tartson. Ha úgy hozza, felhúzza hasára a feszülõs bõrszerkót is.

„Okíts minket nagymester” – hangzott el októberben a Kasza-showban, amikor Pirner Alma mutatta meg hogyan is zajlanak fétistanfolyamai. A rúdtáncos komolyan vette a felszólítást, és annak ellenére, hogy már a 2. trimeszterben tart a terhessége, június 16-án elkezdi a négy hetes fétistanfolyamot.

„Esténként kitárul a világ

és személyesen Pirner Alma  és Dobi Dia vezet be a szerepjátékok rejtelmeibe. Alma és Dia mesél Nektek a Fetish alapjairól, a műfajról, stílusjegyekről, nyelvezetéről, a Fetish történetéről” – olvasható Alma honlapján. Bár nem vagyunk prűdek, mégis, valahogy nehéz elképzelni, ahogy egy pocakos kismama azt mutogatja, hogyan kell feszes bőrszerkóban ostorral csapkodni imádottunk popsiját.

Egyéb finomságokat is találhatnak azonban az érdeklődők. Az órarendből kiderül, hogy Pirner Alma a pocak ellenére chairdance tanfolyamot is tart az érdeklődőknek, pedig ez sem lehet piskóta. Figyeld csak: "90 perc, a legforróbb mozdulatokból, széken!" - csábít Alma.

 

A júniusi workshopok hamarosan meghirdetésre kerülnek, Csajok!Június 11.-én csütörtökön 19:15-20:45-ig CHAIRDANCE (szé...

Posted by Alma Pirner on 2015. május 14.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

travelo.hu

Íme, a hazai 10 legolcsóbb termálfürdő, ahol elfogadható árakkal várnak

ripost.hu

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott