Létrehozva: 2018.10.01.

Pásztor Anna nem hagyja abba, komoly elhatározásra jutott

Az énekesnõ életébe új szerelemként lopódzott be a gasztronómia. Olyan erõsen, hogy komoly elhatározásra jutott.

Pásztor Anna egyik ámulatból a másikba esett a TV2 főzőshow-jának forgatásai alatt. Először maga a megkeresés lepte meg, majd az a lelkesedés, ami az első pillanatban eluralkodott rajta. Mára pedig már megszokta, hogy furcsábbnál furcsább „kényszerei” támadnak, ha főzésről van szó.

"Az a helyzet, hogy teljesen átalakultam. Korábban semmit nem tudtam a konyhában kezdeni magammal, ma pedig már mindent tudni akarok. Kísérletezem és az eredményt hol a családomon, hol a zenekar tagjain tesztelem. Ma már kis dobozokkal felszerelve ülök be a buszba, és mindenkit etetek a kreálmányaimmal. Oké, van, hogy nem jön be a dolog és a főztöm a kukában landol, de ez egyre kevesebbszer van így, és bízom benne, hogy a jövőben már elő sem fog fordulni.

Ugyanis beiratkoztam egy gyorstalpalóra, és egy év múlva séf leszek!”

- mondta Anna a %RIPOST% napilap hétfői számában, melyből azt is megtudhatod, mit tett még az énekesnő annak érdekében, hogy bővítse tudását a verseny alatt.

Köztük van a győztes

Egy dolog biztos, a MasterChef VIP első évadának nyertese egy nő lesz, hiszen a döntő hétre, Mádai Vivien visszatérésével csak hölgyek kvalifikálták magukat. Hétfő estétől tehát Vivienn mellett Bay Éva, Pásztor Anna, Kondákor Zsófi, Janicsák Veca és Csomor Csilla adhat számot a hosszú hetek alatt magukba szívott gasztronómiai tudásról.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

SZTÁRDZSÚSZ

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek

SZTÁRDZSÚSZ

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Aleksandra elárverezi egyik kedvenc luxusholmiját