Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2016.09.03.

Oscart nyerhet Tillával, mégsem lesz színész

Fenyvesi Zoltán a hatalmas siker ellenére sem hiszi, hogy színészként kell elképzelnie késõbbi önmagát. Úgy tartja, vagy elengedi a sikert, vagy beleõrül annak hajszolásába.

Zoli napokkal a hír kirobbanása után is álomként éli meg, hogy Magyarország az ő főszereplésével készült mozit nevezte az idei Oscar-díjra. A kerekesszékes srác talán nem mondana nemet egy következő alakításra sem, de igyekszik racionális maradni, és továbbra is tanulmányira koncentrál. Eközben persze eljátszik a gondolattal, hogy Till Attila rendezése megismételheti a Saul fia tavalyi menetelését.

"Amikor elindultak a Tiszta szívvel munkálatai, szerintem egyikünk szeme előtt sem lebegett célként az Oscar-díj, mint lehetőség. Egyszerűen csak szerettünk volna egy olyan filmet alkotni, amiben igazi mozgássérültek mutatják meg a közönségnek egy fikciós történeten keresztül, hogy milyen is az élet például kerekesszékben ülve”- meséli a %RIPOST%-nak Fenyvesi Zoltán, aki úgy érzi, Tilla filmje már most teljesítette a célját azzal, hogy a közönség értően fogadta.

"Álmomban sem gondoltam volna, hogy ekkorát szól majd a film, de ez nem azt jelenti, hogy nem hittem benne, csupán tisztában vagyok azzal, hogy kényes témát feszegettünk, ami így is, úgy is elsülhetett volna.

Kicsit még most is úgy érzem, mintha álmodnék. Elmondani sem tudom, mit éreztem, amikor a hír kirobbanásának napján arra ébredtem, hogy elárasztottak gratuláló üzenetekkel a közösségi oldalamon, mailben és SMS-ben is.

Percekig csak pislogtam, és ez tulajdonképpen még most is tart. Ugyanakkor nem gondolom, hogy színész lennék, és nem is tervezem, hogy ezt fogom képzelni magamról a jövőben. A film után el kellett döntenem, hogy miként gondolok magamra a jövőben, és nagyon nem szeretnék belebolondulni abba, hogy hajtom a további sikereket, amelyek talán sosem jönnek el. Persze, ha a jövőben érkezne bármiféle felkérés, lehet, hogy igent mondanék…”- mondja Zoli, aki a pörgés ellenére is igyekszik tovább élni a siker előtti életét.

"Nem lovalom bele magam ebbe az Oscar-sztoriba sem, hiszen ha jól tudom, a jelöltek listáját csak valamikor januárban hirdetik ki. Addig is végzem a dolgom tovább és tanulok az egyetemen, ahol marketinget és PR-t hallgatok.

A jövőben ezen a területen szeretnék elhelyezkedni. Változás persze van az életemben, hiszen a bemutató óta folyamatosan rohangálunk a többiekkel együtt.

Rengeteg interjút kérnek, szóval pörög a dolog rendesen.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

metropol.hu

„Soha életedben nem csillogtál még így!” – Tóth Gabi fotóval jelentette be a váratlan örömhírt, záporoznak a gratulációk

mandiner.hu

„Magyarország az utolsó hely Európában, ahol a konzervatívok összegyűlhetnek” – nyílt levél a NatCon-botrány után

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

vg.hu

Itt nyitja meg új, budapesti üzletét a Penny

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

mindmegette.hu

Ördög Nóra erre a népszerű magyar ételre bukkant Tajvanon

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Döbbenet: Netes koldusnak állt az RTL Klub sztárja

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya

SZTÁRDZSÚSZ

Hoppá: Méregdrága luxusautója mellett pózol legújabb fotóján Gáspár Laci

SZTÁRDZSÚSZ

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó

SZTÁRDZSÚSZ

Visszaéltek Tóth Gabi nevével, felháborító, mihez használták fel