Létrehozva: 2022.01.27.

„Őrzöm a fotóját, beszélek hozzá” – 52 év házasság után vesztette el feleségét Koltai Lajos

Közel egy évvel ezelőtt hunyt el Koltai Lajos felesége. Az Oscar-díjra jelölt operatőr most is úgy éli mindennapjait, mintha Kati még vele lenne. Mindent megbeszél gyermekei édesanyjával, csak ma már másképp. Egyetlen emléktől, ruhadarabtól sem vált meg, minden érintetlen, és ezen nem is tervez változtatni.

Koltai Lajos felesége közel egy éve veseproblémák miatt került kórházba. Sajnos nem javult az állapota, majd a koronavírus is megtámadta, végül 52 évnyi házasság után elveszítette Katit.

Fotó: Szabolcs László

„A családom mindig körülvesz, összetartunk, de ez eddig sem volt másképp. Míg ő velünk volt, igyekeztünk együtt lenni a nagy ünnepeken. Most volt az első karácsony, amikor nem lehetett itt, ezért volt ez nehezebb számunkra. Vigyázunk egymásra, a koronavírus miatt felállított szabályok betartása mellett velem voltak a gyerekek. Őrzöm a feleségem fotóját, beszélek hozzá, az ünnepekkor is velünk volt. Ugyanúgy, érintetlen az otthonunk, mint amikor Kati még élt. Meg tudom simogatni a ruháit, és nem fogok – természetesen erre senki nem is kér – soha megválni a holmijaitól. A szilvesztert bár egyedül töltöttem, de soha nem volt számunkra igazán fontos” – mondta a Borsnak Koltai Lajos.

A rendező a történtek ellenére is úgy éli a mindennapjait, mintha Kati még vele lenne. A részletek a Bors pénteki lapszámában olvasható.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mit szólnak a baloldali jogvédők, hogy Magyar Péter kínozta a feleségét?

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

mandiner.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

10 tuti húsvéti sütemény, aminek a locsolók is elkérik a receptjét

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott