Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2018.02.09.

Óriási fordulat Cserpes Laura és Gyurta Dani kapcsolatában

Úgy tûnik, az énekesnõ mindent megtesz, hogy visszakapja az olimpikont.

Újra egymásra találhatott Cserpes Laura és Gyurta Dani! Úgy tűnik, hogy az énekesnő mindent megtesz azért, hogy helyrehozza a problémáikat: Cserpes a napokban Dél-Koreába utazott szerelme után.

A Blikk információi szerint az énekesnő eredetileg is elkísérte volna az olimpikont a kelet-ázsiai országba, de a szakítás keresztülhúzta a számításaikat. A lap azt is megtudta, hogy bár az énekesnő szakított, megbánta a döntését. Most pedig újabb esélyt készül adni Gyurtának.

Sokan úgy gondolják, hogy Gyurta Dániel vetett véget ennek a kapcsolatnak, de ez nem így van. Cserpes Laura mondta ki, hogy vége.

"Dániel azóta próbálja visszahódítani, többször kérte, hogy utazzon el vele a téli olimpiára. Laura azonban együtt nem szeretett volna repülni exével, ezért az úszó átíratta a jegyét egy másik repülőre, azért, hogy Laura igent mondjon az útra" – árulta el a pár egyik közeli ismerőse, aki az elválás okairól nem beszélt. De ez már mindegy is, hiszen ha egy nő ekkora utat képes megtenni azért, hogy tisztázzák a dolgokat, akkor jó esély van arra, hogy az egykori szerelmesek újra egy párként térnek majd vissza. 

Január közepén robbant a hír, hogy másfél év után szakított Cserpes Laura és Gyurta Dániel. Azóta is mindenki találgat, hogy mi történhetett. De állítólag a rengeteg munka őrölte fel a kapcsolatukat. A témában egyik fél sem nyilatkozott a sajtónak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Migránsok okozták balesetet a Liszt Ferenc repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt - fotó

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

mandiner.hu

Kemény választ küldtek az oroszok az amerikai ukrán segélycsomagra (VIDEÓ)

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya

SZTÁRDZSÚSZ

Hoppá: Méregdrága luxusautója mellett pózol legújabb fotóján Gáspár Laci

SZTÁRDZSÚSZ

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó

SZTÁRDZSÚSZ

Visszaéltek Tóth Gabi nevével, felháborító, mihez használták fel