Létrehozva: 2019.11.13.

Óriási bejelentés, örülhetnek Bud Spencer rajongói

Nem hiszed el, ki érkezik hamarosan Budapestre.

Izgalmas találkozásra lesz lehetőségük a 2016 júniusában elhunyt Bud Spencer rajongóinak. November végén ugyanis Budapestre látogat a spagettiwestern királyának egyetlen hivatalos hasonmása, Francesco Bud.

Fotó: Profimedia

Az olasz férfivel a Corvin sétányon lévő olasz étteremben lehet majd találkozni november 22. és 25. között.

Francesco természetesen személyesen is ismerte Bud Spencert, sokszor találkoztak, maga a színész volt az, aki a hivatalos hasonmásává avatta őt, sőt egy díjjal is kitüntette a Hasonmások Estje című műsorban.

 

Bud Spencert a halála után néhány nappal Rómában ravatalozták fel, nyitott koporsóban. Végső búcsúztatójára a Piazza del popolón került sor, ahol óriási tömeg gyűlt össze, sőt, Terrence Hill is eljött. A színész, aki idén lett volna 90 éves a Veranói temetőben nyugszik.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

magyarnemzet.hu

Olimpikonunk játszóterezett a kislányával, majd egyből érezte, nagy a baj

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Szőcs Reni: Remélem élvezni fogja Amélia is az első húsvétját

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Polgár Tünde kiosztotta követőit Katalin hercegné miatt

SZTÁRDZSÚSZ

Szarvas Andi követői elárulták: a pikáns tartalmakra kíváncsiak

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondolnád: Takács Zsuzska ezt teszi Zámbó Krisztián távolléte alatt

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget