Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.07.30.

31 milliós hitelt vettek fel Ördög Nóráék a kisbolt miatt

Ördög Nóra és Nánási Pál nem csak rengeteg időt, hanem egy rakás pénzt is feccölt a kisboltos üzletükbe, hogy több lábon állhassanak.

Nemrégiben nyitotta meg Balatonakarattyán második és még nagyobb boltját Ördög Nóra és Nánási Pál. Arról eddig is tudtunk, hogy a műsorvezető és a fotós szinte mindenüket feltették a vállalkozásra, összegszerűen azonban csak most derült ki a befektetés mértéke.

Nóriék a Forbes legújabb számában árulták el, hogy mintegy 31 millió forintos folyószámlahitelt vettek fel annak érdekében, hogy olyan boltot nyithassanak, mint amilyet megálmodtak maguknak. Emellett elmondásuk szerint minden megtakarított pénzüket, nagyjából 30–40 millió forintot is a két balatoni vállalkozásukra költötték. Arról nem is beszélve, hogy sok szponzorok által biztosított terméket és szolgáltatást is kapnak, amiért megjelenésekkel fizetnek. Nánásiék a mai napig dolgoznak az üzleteken és minden pluszbevételüket azok fejlesztésébe és azok kínálat bővítésébe próbálják fektetni.

Ördög Nóra és Nánási Pál szinte mindenüket feltették az új üzletre
(Fotó: Ördög Nóra / Instagram)

„Ugyan szépen termelnek, de azóta is loholunk magunk után” – mondta Nóri a Forbes-nak arra utalva, hogy valószínűleg még mindig nem nyereségesek a befektetéseik. Ennek ellenére boltjaik kifejezetten népszerűek. Sőt, ők is örömüket lelik a vásárlók kiszolgálásában és a sürgés-forgásban.

„Az nem munka, hogy szép ruhában beszélsz a tévében, és mórikálod magad, ahogy az sem, hogy a Nánási Pál meztelen nőket fotóz. De, ha felépítesz valamit, és beállsz a kasszába, az emberek két ismert embert látnak dolgozni, sokkal jobban tudnak azonosulni” – mondta Ördög Nóra az üzleti lapnak, amely hasábjain az is kiderül, hogy a sztárpár közös cége, a Voiceforce Kft. a tavalyi évben 212 millió forintos bevételt termelt. Nánásiék saját bevallása szerint ennek nagyjából fele az előadói tevékenységükhöz, a másik fele pedig a kisbolthoz köthető.

Bár még talán nem nyereségesek a kisboltok, ez a vállalkozások első éveiben egyáltalán nem elvárás. Sőt, az lenne a csoda, ha egyből mesés vagyont termelnének a tulajdonosoknak. Nánásiék fizikai és online üzletei azonban nagyon szépen fejlődnek és hosszú távon minden bizonnyal stabil megélhetést biztosítanak majd a híres házaspárnak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

vg.hu

Hadijelentés: megtorolták az ukrán támadásokat az oroszok

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

travelo.hu

Visszanyerte szabadságát a meglőtt gólya

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya

SZTÁRDZSÚSZ

Hoppá: Méregdrága luxusautója mellett pózol legújabb fotóján Gáspár Laci

SZTÁRDZSÚSZ

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó

SZTÁRDZSÚSZ

Visszaéltek Tóth Gabi nevével, felháborító, mihez használták fel