Létrehozva: 2021.06.08.

Heteken keresztül hosszú órákat töltött az autójában Ördög Nóra, jó oka volt rá

A sztár napi szinten 400 kilométert ingázott az otthona és Badacsony között.

Irtózatos tempót diktál Ördög Nóra. A sztár a TV2 vadonatúj kalandreality-jét, a Totemet vezeti, amelynek forgatása miatt naponta több száz kilométert kellett utaznia a Bakony mesés tájaira. A csatorna következő nagy dobásának szereplőit egyelőre titok övezi, ám az már hivatalos, hogy a monumentális produkciót Nóri vezeti, aki örömmel vetette bele magát a projektbe.

Fotó: Metropol

A kétgyermekes műsorvezetőnő minden nap ingázott az otthona és a forgatási helyszín között. A többórás utak alatt Nóri igyekezett úgy összeegyeztetni az életét, hogy a szakmai elfoglaltságok mellett minél többet lehessen gyermekeivel, Micivel és Vencellel is.

„Igyekeztem hasznosítani az autóban töltött órákat. Amit lehetett, telefonon intéztem, és gyakran nem is volt elég a napi 4 óra, hogy a tennivalóim listájának a végére érjek. Nem tagadom, hogy napi közel 400 km-t vezetni nagyon fárasztó volt, de ezért cserébe nem kellett a gyerekeimet kivenni az iskolából és kibillenteni őket a kis napi rutinjukból. Ez így tehát nem is volt áldozat számomra. Reggelente el tudtam őket indítani és úgy jöttem el a forgatásra. Ha éppen mégsem én vittem el őket a suliba, akkor én ébreszthettem őket, én készítettem ki a ruháikat, én adtam neki reggelit, raktam össze a hátizsákjukat. Fontos volt, hogy így tudtam elindulni a forgatásra” – mesélte Nóra a Metropolnak.

A műsorvezetőnő azért is örül a Totem műsorvezetésének, mivel nem kellett külföldre utaznia a családjával egy színvonalas és izgalmas produkció miatt.

„Ha külföldre utaztunk volna, ahonnan nem tudtam volna esténként haza járni, akkor ez kivitelezhetetlen lett volna, de itt be tudtam vállalni az ingázást” – mesélte a sztár.

„Nagyon szeretem ezeket a gyönyörű ruhákat. Ezt a stílust is nagyon a magaménak érzem, meg persze a hétköznapokon a farmeros, tornacipős anyuka is én vagyok. Annyira izgalmas, hogy a műsor készítői ilyennek álmodták meg ezt a misztikus hangulatú kalandot, hogy ezekben a hosszú, lenge, finom esésű ruhákban lehessek, amiket gyakran bakancsokkal, terepre szabott lábbelikkel kombináltunk. Holdampf Linda – aki már vagy száz éve öltöztet – pontosan tudja, hogy imádom ezeket a szetteket. Lehettem volna terepruhában is, de ezek a könnyed, estélyi hatású darabok sokkal izgalmasabbak ebben a környezetben, és szerintem sokat hozzáadnak a játék misztikus történetéhez. A Toten-hegyen, egy szarvas és egy farkas totem között kísértem figyelemmel az eseményeket, egy szélcsatorna közepén...földöntúli érzés„ – mesélte Nóra.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

ripost.hu

Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

SZTÁRDZSÚSZ

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek

SZTÁRDZSÚSZ

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Aleksandra elárverezi egyik kedvenc luxusholmiját