Létrehozva: 2018.10.10.

Ördög Nóra elmesélte, miért hisztizett Pécs főterén

Újabb gyermekmûsor házigazdájaként láthatjuk Ördög Nórát, aki a TV2 õszi idényében a Mit tenne a gyereked? címû vetélkedõt vezeti szerdán és csütörtökön. De hogy õ maga milyen csöppség volt, arról csak ritkán beszélt. Most azonban kivételt tett.

Szerdán este debütál a TV2 képernyőjén a Mit tenne a gyereked? című vetélkedő. A főszereplők civil szülők és gyermekeik lesznek, a házigazda pedig Ördög Nóra lesz.

A műsorvezető kétgyermekes édesanyaként nagyon is otthonosan mozog a picik között, nem meglepő, hogy a Vigyázat, gyerekkel vagyok!, majd a Vigyázat, szülővel vagyok! után ismét egy kicsikkel kapcsolatos produkció élére állt. Amíg ő eddig naponta faggatta és faggatja majd a csemetéket, a saját gyerekkoráról csak nagyon ritkán beszélt.

„Tényleg egy burokban nőttem fel. Ez jó vagy rossz? Nem tudom. Klasszikus boldog gyerekkorom volt: vidéken nőttem fel, kertes házban, kutyával” – mondta el Nóra, majd azt is hozzátette, hogy alapvetően jó természetű gyerek volt, csak ritkán okozott fejfájást a szüleinek, éppen ezért maradt emlékezetes, ha ez mégis megtörtént.

„Nem voltam rossz gyerek, de volt egy elég komoly hisztim. Ez pedig a mai napig előkerül, sokszor emlegetik a szüleim. Pécsett voltunk, és nagyon szerettem volna fagylaltot, de nem kaptam.

Én elkezdtem toporzékolni, és a város főterén a földhöz vertem magam. Az akciómmal igazi turistalátványosság lettem, a szüleim pedig égtek, mint a rongy...

– mesélte el a csinos műsorvezető, aki beszélt kedvenc játékáról is.

Erről a további részleteket elolvashatod, Nóri gyerekkori képeit pedig megnézheted a %RIPOST% napilap szerdai számában.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

mindmegette.hu

Ha ilyen gyógyszert vettél, nehogy beszedd, azonnal vidd vissza!

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Olcsó, használt műszaki cikket keresel? A Media Markt polcain is találsz majd ilyet

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

SZTÁRDZSÚSZ

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek

SZTÁRDZSÚSZ

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Aleksandra elárverezi egyik kedvenc luxusholmiját