Létrehozva: 2020.07.03.

Önzetlen cselekedett: rajongója készítené el tisztelete jeléül Szilágyi István síremlékét

A sírköves, így szeretne tisztelegni a művész úr előtt.

Soha nem találkoztak egymással, a sírköves csak a televízióból ismerte Szilágyi Istvánt, a 82 éves színészt, akit a saját fia gyilkolt meg május 3-án.

Az ország Lópici Gáspára viszont olyan hatással volt az akkor még gyermek rajongójára, hogy még most is úgy érzi, hálával tartozik neki, és ha tehet érte bármit is, azt megteszi. Juhász Tamás sírköves azt mondja, hogy nagyon sajnálja, hogy csak most jött el az idő, hogy gesztust te­gyen a Szilágyi család felé.

Fotó: Bors

„Sajnos nem volt lehetőségem személyesen találkozni Szilágyi Istvánnal, pedig gyermekkorom óta rajongok érte” – meséli a Bors napilapnak Juhász.

„Le­taglózott a halála, pláne, hogy ilyen borzalmas módon kellett meghalnia. Azt is hallottam, hogy nagyon nehéz anyagi körülmények között éltek a feleségével és, hogy az özvegynek, Jolikának most is nélkülöznie kell. Ezért gondoltam, hogy előhozakodom a felajánlásommal: ha a család igényli, nagyon szívesen elkészítem neki Szilágyi művész úr sírkövét. Mindegy, hogy milyen kőből szeretnék, megcsinálok bármit” – mondja a sírköves, majd így folytatja:

A színmûvész az Új köztemetôben nyugszik. A felajánló olyan sírkövet készít, amilyet az özvegy
szeretne

Fotó: Bors

„Úgy gondolom, hogy a művész olyan különleges ember volt, akinek egyedi síremlék járna, nem szokványos. De legyen úgy, ahogy a család gondolja, én nem szeretnék erőszakoskodni. Nem is azért ajánlottam fel, hogy reklámot csináljak magamnak, nincs szükségem az ilyesmire, ráadásul nem tartom túl elegánsnak azt, hogy valaki egy elhunyt személy tragédiáján gyarapodjon. Egy szónak is száz a vége, ha élnek a lehetőséggel, itt vagyok, és szívesen felajánlom a munkámat nekik. Én így szeretnék tisztelegni az elhunyt emléke előtt. ”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Újra hódít a retro butatelefon, pörögnek a Nokiák, Ericcssonok

origo.hu

Felesége nélkül utazott el a Házasság első látásra sztárja

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

vg.hu

Félmilliárd forintos kárt okozott egy figyelmetlen sofőr – videó

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Ezt rontja el mindenki, amikor rakott krumplit készít, te ne tedd!

magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Házasság első látásra: ezek voltak a legviccesebb mondatok

SZTÁRDZSÚSZ

"Bomba Istennő" – megőrülnek a férfiak Kiszel Tünde dekoltázsáért

SZTÁRDZSÚSZ

Molnár Nini spórolásra biztatja az embereket: „Ne add fel idő előtt”

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya