Létrehozva: 2016.09.29.

Öngyilkossági kísérlete miatt került kórházba Nótár Mary

A Mokkában tálalt ki eddigi zûrös életérõl az énekesnõ.

Nem is olyan régen nagy örömmel jelentette be Nótár Mary, hogy kisbabát hord a szíve alatt. Azóta sorra olyan cikkek látnak róla napvilágot, amelyek ezt cáfolják. Sőt arról is írtak, hogy a hétvégén kórházba került.

Nótár Mary a Mokka reggeli adásában is megerősítette, amit már a %RIPOST%-nak is elmondott, várandóssága már a hatodik hétben jár.

„Nem tudtam volna tovább titkolni, és miért ne osszam meg az örömömet másokkal? Pont abban az időszakban vagyok, amikor nagyon kell vigyáznom magamra. Igen, a múlt héten tényleg kórházba kerültem hasi fájdalmakkal, de nem a terhességem miatt. Infúziót kaptam, de hála istennek jól vagyunk” – mesélte a mulatós sztár, aki hozzátette, hiába nem szeretnék sokan, hogy a picivel együtt jól legyenek, szerencsére minden a legnagyobb rendben van.

Ma a Story magazin hasábjain jelent meg, miszerint Mary évek óta egy nővel él együtt.

„A hölgy a legjobb barátom. Nagyon sokat köszönhetek neki. Nem mondanám, hogy velem él, de nagyon sokat tartózkodik nálam, mint ahogy a húgom, vagy az édesanyámék. Sőt anyukámékkal már egy hete egy fedél alatt lakom” – magyarázta a népszerű énekes, aki elárulta, sokan kihasználják a pánikbetegségét.

„Olyan személyek akarnak bántani, akik rossz fényt szeretnének rám vetni, akik meg szeretnék gátolni, hogy önálló lábakon álljak és azt szeretnék, hogy egy pénzhajhász robot legyek.

Akik nem engedték, hogy elmondjam az igazat. Én is ember vagyok, és vannak, akik csak robotnak néztek engem.

"Voltak dolgok, amiket nem hozhattam nyilvánosságra a karrierem érdekében. Annyira depressziós voltam, lefogytam.

Hát, hogyne fogytam volna le, mikor azért hoztak ki a kórházból, mert elkövettem magam ellen a legdurvább merényletet.

Hogy ez az öngyilkosságot takarja-e, az nem derült ki pontosan, hiszen Demcsák Zsuzsa visszakérdezése után sem válaszolt rá Mary egyértelműen. Bár a "ki akartam magam csinálni" kijelentés igen árulkodó.

"Akik sokszor a személyemben nyilatkoztak, pontosan tudták, mi van velem,  de próbálták ezeket a dolgokat takargatni.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

A TV2 házaspárja váratlanul különvált

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

magyarnemzet.hu

Kiderült, hogy ki lesz a kormánypártok polgármesterjelöltje Salgótarjánban

ripost.hu

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg

mandiner.hu

Miért rúgta ki a jóbarátját Novak Djokovics?

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Megmutatta: ez a piszok jóképű férfi Sydney van den Bosch vőlegénye

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Szarvas Andi követői elárulták: a pikáns tartalmakra kíváncsiak

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondolnád: Takács Zsuzska ezt teszi Zámbó Krisztián távolléte alatt

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét